Baka András köztársasági elnök lerótta tiszteletét a 2001. szeptember 11-i merényletek áldozatainak emlékhelyénél New Yorkban - közölte a Sándor-palota szombaton az MTI-vel.
2001. szeptember 11-e vitathatatlanul fordulópont lett az egész világ életében, legyen szó gazdaságról, politikáról, diplomáciáról. Mindenekelőtt azonban egy felfoghatatlan tragédia a csaknem 3 ezer áldozat és családjaik, közösségeik számára - olvasható az államfői hivatal honlapján és Facebook-oldalán.
"A New York-i Ground Zero emlékhely egyik legfontosabb motívuma a hiány. Az ikertornyok üres helye, az áldozatoknak a két bronzperemen körbefutó nevei emlékeztetnek arra, kiket és mit veszítettek családok, közösségek és nemzetek – megrendítő mementója egyben a béke hiányának is. Szimbóluma annak, hogy az égbe törő emberi akaratot egy pillanat alatt ugyanaz az emberi akarat tudja lerombolni, ezáltal saját világunk békéjéért egyedül mi vagyunk felelősek" - áll a közleményben.
A veszteségeket nem lehet teljesen megmutatni, átadni. Mégis, az emlékhely és a múzeum megállít, megrendít, elgondolkodtat. Az ENSZ létrejöttének és működésének célja a nemzetek egységének és együttműködésének előmozdítása. Természetes, hogy a világszervezet közgyűlésén tett felszólalás után Baka András köztársasági elnök Magyarország képviseletében tisztelettel adózott a 25 évvel ezelőtti tragédia áldozatainak emléke előtt - írta az államfői hivatal.
Baka András csütörtökön beszédet mondott New Yorkban, az ENSZ-közgyűlésén, pénteken pedig egyeztetést folytatott a helyi, az amerikai és a globális zsidó szervezetek vezetőivel.