Újabb közbeszerzést nyert a Kovács Zoltán korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének, Szikora Lindának az érdekeltségébe tartozó Profi-Komfort Kft., szúrta ki a Telex.
A lap cikke szerint a takarító vállalkozás ezúttal a magyar villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. telephelyeinek takarítására szerződött, összesen nettó 712,9 millió forint értékben.
Az ügy fontos részlete, hogy a március közepén kiírt tendert öt részre bontották, így külön lehetett ajánlatot tenni a gödi, az albertirsai, a győri, a debreceni és a hévízi régióhoz tartozó alállomások, illetve vezetékfelügyelőségek takarítására.
Érdeklődés volt is szép számmal, összesen 18 ajánlat érkezett be az 5 régióra. Az ajánlattételi határidő április 24. volt, a nyertesekről augusztus 27-én döntöttek.
Vagyis a nyertesről, mert négy ajánlatot irreálisan alacsony ár miatt utasítottak el, a többit pedig indoklás nélkül érvénytelenítették, így csak a Profi-Komfort Kft. maradt versenyben.
A szerződések három évre szólnak, de a MAVIR további hat hónappal meghosszabbíthatja őket. A rendszeres takarításon felül eseti munkákat is megrendelhet, ezekre a szerződéses díj tíz százalékának megfelelő összeget különítettek el.
(24)