A főpolgármester elnézést kért az érintett kerületek vezetőitől azért, hogy a budapesti parkolási rendszer átrendezésére vonatkozó, a kormánnyal kötött megállapodásról előzetesen nem egyeztetett velük, erről a Telex hírportálon közvetített keddi élő interjújában beszélt. Bejelentette azt is, hogy meg szeretné húszszorozni a Fővárosi Szolidaritási Alap forrásait. A politikus szerint a fővárosi önkormányzati rendszerben finomhangolásra van szükség, rendezni kell kérdéseket a turizmus és a forrásmegosztás területén is.
Karácsony Gergely úgy fogalmazott: "elnézést kérek, hogy az utolsó pillanatban szóltam". Ugyanakkor a jelenlegi parkolási rendszer rossz - tette hozzá, majd később megismételte, nem így kellett volna csinálni, "hibáztam".
A főpolgármester közölte, túlzónak érzi a reakciókat az érintett kerületi polgármesterek részéről, és jelezte, tartanak majd megbeszélését az ügyben.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) október elsejei ülésén a kormány és a főváros között egy egységes budapesti parkolási rendszer kialakítása érdekében létrejött megállapodás szerint a parkolási rendszer és annak bevételei a kerületektől a fővárosi önkormányzathoz kerülnek át. Ennek kapcsán a főpolgármester azt mondta: az FKT ülésén arról született döntés, amivel "mindenki egyetért".
A döntés szerint fél év múlva állnának át az új rendszerre, április elseje a céldátum - közölte Karácsony Gergely, aki szerint addig még rengeteget fognak erről vitatkozni.
Karácsony Gergely a parkolási rendszer átalakítása mellett a turizmust és a forrásmegosztást jelölte meg olyan területként, ahol szerinte változtatásokra lenne szükség.
Mint mondta, korábban elvették a fővárostól az idegenforgalmi adóbevételeket, miközben a fővárosi önkormányzat látja el a turisztikai feladatokat Budapesten. "Egyébként nem tudja ellátni, és ebből egyébként szerintem egy társadalmi katasztrófa kezd kialakulni" - fogalmazott a városvezető, hangsúlyozva, a fővárosnak nincs eszköze arra, hogy a lakói és a turizmus konfliktusába beavatkozzon szabályozással és forrásokkal. A terület bevétele nagyjából évi 30 milliárd forint, és ez a kerületeknél van - jegyezte meg.
A főpolgármester együttműködést kért a kerületektől egy olyan struktúra kialakításához, amelyben "a város visszakapja azt a potenciálját, hogy tudja a turizmus szabályozni". Mint mondta, ebben is szeretnének partnerséget kialakítani a kormánnyal.
A főpolgármester szerint a harmadik, egyben a legnagyobb kérdés a forrásmegosztás, ami évi 300 milliárd forintnyi iparűzési adóbevétel elosztásáról szól a kerületek között. Ez egy "végtelenül torz rendszer, és vannak kerületek, amelyek ennek nagyon brutálisan kárvallottjai" - jelentette ki, jelezve, hogy a jelenlegi rendszer nem követi a lakosságarány változását, hiszen vannak külső kerületek, amelyeknek jelentősen nőtt a népessége, és vannak belső kerületek, amelyek népessége csökkent, vagy stagnált.
A jelenleg nagyjából 300 millió forintos kerettel működő Fővárosi Szolidaritási Alap kapcsán azt javasolja, hogy az alap keretét emeljék meg az iparűzési adó egy százalékára, azt a kerületek és a főváros közösen "dobják össze". Így lenne egy mintegy évi 5-6 milliárd forint arra, hogy "szembenézzünk azzal az egészen elképesztő társadalmi drámával, ami ma Budapest utcáin van" - mondta Karácsony Gergely. Szerinte a jelenséget nagyon sokan közbiztonsági problémának tartják, de szerinte "egy mély társadalmi összeomlás".
A megemelt keretösszegű alapból a kerületek, fővárosi intézmények, civilek, egyházak szakmailag megalapozót döntéshozatal révén forrásokhoz juthatnak - fejtette ki Karácsony Gergely, hangsúlyozva: közös gondolkodása van szükség ahhoz, hogy a kerületeket különböző mértékben érintő, de elsősorban mégiscsak a belvárosi kerületeknél lecsapódó "társadalmi drámát" valahogy orvosolni tudják.
A parkolási rendszer átalakítása kapcsán a kerületek esetleges kompenzációját felvető kérdésre válaszolva a főpolgármester arról beszélt, hogy nem tartana igazságosnak egy teljeskörű kompenzációt. Ha ez megtörténne, akkor fennmaradna egy igazságtalan rendszer - jegyezte meg.
Karácsony Gergely kitért arra is, hogy szerinte nagyon belváros fokúszú az önkormányzatok finanszírozása Budapesten. Ha egységes városban gondolkodunk, akkor le kell dolgozni a belső aránytalanságokat - mondta.
A főpolgármester közölte: a jövő héten összehívja a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülését, ahol az előbbiekben felvázolt teljes csomagról szeretne beszélni.
Elmondta, kedden egyeztet a kormány az önkormányzati szövetségekkel, amelyek tájékoztatást kapnak a jövő évi költségvetési tervekről. Arra készül, hogy a szolidaritási hozzájárulás összegében nagyjából 15 százalékos csökkentés lehetséges.
Karácsony Gergely kijelentette azt is, hogy az FKT keretében megkötött megállapodásokban jelenleg a kormány és a főváros hozott áldozatot. A kerületeknek egyelőre nem kellett semmit "beáldozniuk", a parkolási pénzek elosztása egyes kerületeknek kedvezhet, másoknak lehet nem, de az biztos, hogy igazságosabb és hatékonyabb rendszer lesz - mondta Karácsony Gergely, aki szerint a kormány "nagyon sokat vállalt" a megállapodással.
(MTI)





