A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
Bozó József elmondta, 2004-ben még 95 ezer hektáron, az idén már csak 34 ezer hektáron termesztettek kukoricát Békés megyében. Mivel a vetésterület 20 százalékát le kellett silózni, és a maradékon is csak 1,4 tonna hektáronkénti megyei átlag született az idén, a vetésterület jövőre tovább csökken.
Bár Magyarországon a 3-5 millió tonnás átlaghoz képest idén 1,5 millió termett, ami nagyjából megegyezik egy-két nagy etanolfeldolgozó gyár éves kapacitásával, tehát importra lesz szükség kukoricából, ugyanakkor a sertésállomány jelentős csökkenésével lényegesen kevesebb takarmányra van szükség - közölte a szakember, megjegyezve, hogy 20 év alatt lényegében a cukorrépa-termesztés is megszűnt Békésben.
Az összesen 430 ezer hektárnyi termésterületen - amelyből csak 35 ezer öntözhető - viszont ez idő alatt megduplázódott a napraforgó, és háromszorosára nőtt az őszi árpa területe.
Bozó József szerint a napraforgóval még tudnak jövedelmet termelni a gazdák, de úgy, hogy az elmúlt öt év aszályos időszaka magával hozta az erőteljes költségcsökkentést, "a műtrágya-felhasználás drasztikusan visszaesett" - fogalmazott.
A kukoricát nehéz öntözni is, mert a nagy nyári melegben olyan pára képződik az öntözés hatására, ami inkább árt a növénynek; egy kisebb eső pedig a levélzet miatt nehezen jut el a gyökerekig.
Azok a termesztők, akik úgynevezett csepegtetős öntözést építettek ki, tudtak eredményt elérni; de annak a bekerülési költsége hektáronként akár az 50 millió forintot is elérheti; míg egy egyszeri öntözés körülbelül 100 ezer forintba kerül hektáronként, és tenyészidőszakban kell belőle három-négy.
A gond az, hogy bár Békésben jó minőségűek a földek, szinte nincsenek felszín feletti vizek, csak fúrt kutak, és még ha az öntözésnél a vizet nem is, de az energiát a gazdáknak kell állniuk - tette hozzá.
Bozó József szerint az igazi szerkezetváltáshoz szükség lenne gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakmai szervezetek segítségére, mert Békésben "erősek a beidegződések".
Az MTI felvetésére, miszerint Orosházára egy török cég chipsfeldolgozó gyárat tervez, az alelnök úgy reagált: bár a burgonyatermesztéshez is intenzív öntözés kell, "az akár lehetne egy irány", ha valóban lenne rá felvásárlópiac. "A közelség csökkentené annyira a szállítási költségeket, amivel már felvehetnék a versenyt a helyi gazdák a lengyel krumplival" - mondta.