A Kuruc.info az elsők között számolt be arról, hogy megkéseltek egy Tomcatnek plakátoló aktivistát, később végül a média sem hallgatta agyon az esetet.
A késelés napján Blogin kritizálta, hogy a Jobbik nem kívánt jobbulást a sérült hazafinak. A Jobbik vezetősége azonban nem holmi közleményt adott ki, hanem személyesen jelent meg a kórházban. Mi ezért Blogin állítását csúsztatásnak neveztük, ám hozzátettük: "jóhiszeműen fogalmazva: ez még születhetett információhiányból is."
Tomcat esetében nem beszélhetünk információhiányról, hanem merő rosszindulatról. Polgár úr ugyanis - megfeledkezve arról, hogy most már komoly politikus szerepében kell tetszelegnie -  a következőt írta a Bombagyáron a Jobbikról: „egy nemzeti radikális párttól azért annyit elvártunk volna, hogy amikor egy méteres turulmadarat ábrázoló pólóban fetreng valaki a saját vérében, legalább annyit odahányjanak, hogy „jobbulást bazmeg”. Miután felhívtuk figyelmét, hogy többek közt a Jobbik elnöke és Szegedi Csanád, a ferencvárosi választásokon induló jelöltje személyesen látogatta meg a megsérült hazafit, nem kért bocsánatot, de nem is állt le, hanem egy újabb mocskolódó teóriával állt elő. Hiába, kellenek azok a fránya kopogtatócédulák...
Tipikus Tomcat: nincs igazam, de mégis
"Vonáék valóban jártak Numbernél (a megkéselt ZP aktivista -a szerk.), de..." cikkében Polgár úr kifejti: információi szerint késő este, 10-11 körül jártak Vonáék a kórházban, Blogin a Jobbikot támadó, a szolidaritási hiányról szóló cikkje pedig hamarabb jelent meg. Tomcat azt sejteti: a Jobbik kussolni akart a késelés ügyében, ám Blogin írásának hatására gyorsan elszaladtak az éjszaka közepén a kórházba, hogy ne érhesse őket kritika, tehát csak érdekből cselekedtek így. (Tomcat megbízható információink szerint azért ennyire ellenszenves az utóbbi időkben a Jobbikkal szemben, mert kérése ellenére nem őt indították jelöltként, hanem saját emberüket, Szegedi Csanádot jelölték. Ezzel pedig vérig sértették a kritikát nem bíró bloggert.)
Egy hozzászólásban a scaffolder névre hallgató olvasó jól megfogalmazta az egész lényegét:
"Szerintem ott bújkáltak már ápolónak álcázva magukat a kórház folyosóján (Vonáék - a szerk.), mert számítottak egy Blogin bejegyzésre, amiben őket kérik majd számon. Mikor ez megjelent, hirtelen ledobva a fehér köpenyt, előrántották a csokor virágot meg az almalevet a teszkós szatyorból, és azonnal bementek Numberhez. Mert ugye belőlük hiányzik minden jóindulat, meg biztos, csak érdekből cselekszenek, hiszen ők jobbikosok."
A meglehetősen sok rosszindulattal fűszerezett összeesküvés-elméletet egyébként hírportálunk, és később a hozzászólásokban maga a megkéselt áldozat, Number is egyértelműen megcáfolta. A látogatás állítása szerint fél kilenc körül történt. Más források is megerősítették: a Jobbik éppen lakossági fórumot tartott, annak végeztével indultak a kórházba. Ez tehát mindenféle rosszmájú, szolidaritási hiányról szóló cikk előtt történt. Hiába követeltek a Bombagyár olvasói helyreigazítást, vagy legalább egy "bocs, tévedtem" szöveget, Polgár úr továbbra is hallgat. (Mi azért nem reagáltunk és hoztuk szóba az esetet korábban, mert kíváncsiak voltunk, hogy ha nem hívjuk fel az emberek figyelmét Tomcat hazugságára, akkor vajon lapít-e, vagy ettől függetlenül elnézést kér. Úgy látszik, ha nem használjuk a nyilvánosság erejét, őfelsége inkább sunyít.)
Őméltósága nem hajlandó beismerni, ha hibázik (ld.: többek között a csőbombákról szóló hírt, miszerint szerinte nem volt bomba, hanem csak tuningot nézték a zsaruk annak az autóban). Holott mindenki elkövet kisebb-nagyobb hibákat, mi is. Hírportálunk nem hazudik, több helyről próbálunk értesülni, ezek alapján alakítjuk ki az álláspontunkat egy adott esetben. Előfordulhat, hogy hamis információkat kapunk, vagy a mi hibánkból átsiklunk valami felett (ld. Schmidt maca híváslistáját, aminek valljuk be, csúnyán felültünk). Egyúttal Blogin korábbi cikkére válaszolva: amennyiben bizonyítást nyer, hogy a hozzánk eljutott információ nem volt valós, természetesen helyreigazítunk.
Kuruc.info