A ferencvárosi időközi választás fideszes képviselőjelöltje, a rendkívül középszerű, dögunalmas Bácskai János szerint az ajánlószelvények hamisításának leleplezése csak műbalhé volt, a figyelem elterelése pártjának sokkal fontosabb és izgalmasabb programpontjairól. Alább a Fidesz-honlapról idézünk.
A legszomorúbb része ennek a kampánynak az, hogy az elmúlt 1,5 hónapban semmi másról nem szóltak a hírek, csak a botrányokról - mondta a képviselőjelölt. Hozzátette: arról, hogy melyik jelöltnek milyenek az elképzelései, milyen a programja, arról sehol nem írtak, senki nem szólt erről semmit (nem igaz, a Kuruc.info is tudósított pl. a Fidesz helyi céljairól, álláspontjáról is - a szerk.), sokkal fontosabb volt a botrány, a balhékeltés.
"Az, hogy tulajdonképpen e mögött jól feltételezhetően egy olyan szándék húzódik meg, hogy vegyük el az egyébként is elég apatikus embereknek (...) azt a kevés kedvét is a választás lehetőségétől, erősítsük bennük azt a hitet, hogy teljesen mindegy, hogy elmegyünk-e választani, vagy nem, fölösleges, úgyse lesz semmi, úgyse lesz jobb. Tehát én ennek tudom be ezt a sok balhét (...), kreált műbalhékat. Hogy pontosan azért, hogy a jelenlegi hatalomnak, a jelenlegi kormánynak az érdeke szerint alakuljanak a dolgok, fordítsuk el az embereket a közéletiségtől, a politizálástól, és tulajdonképpen ne törődjenek a saját sorsukkal" - fejtette ki.
(fidesz.hu)
Kuruc.info kommentár: Valójában a parlamenti garnitúra, a politikai maffia veszi el a választók kedvét a voksolástól, a nép többsége csalódott az egész rendszerben. Így a csalók leleplezése, a közélet megtisztítása épphogy reményt adhat a valódi változásra váró szavazópolgároknak.
Pálfordulás: mégis inkább növeli a részvételt a választások tisztasága
– Ilyen botrányok után az emberek még inkább elfordulhatnak a politikától. Lesz-e még választó, aki elmegy majd a vasárnapi szavazásra?
– Sokan jelezték, hogy már csak azért is eljönnek, mert meg akarják mutatni, hogy elutasítják a csalást, a rágalmazást és a tisztességtelen politikát. Sokaknak érdeke, hogy e körül a választás körül minél több botrány legyen, hogy az egyébként is apatikus, a közélettől, a politikától elforduló embereket még inkább ebben az állapotban tartsák. Ezzel a törekvéssel szemben teljesen természetes reakció, hogy már csak azért is elmegyünk, mert nem mondunk le arról, hogy a saját sorsunkról mi döntsünk. Engem is meglepett, de nagy örömmel tapasztaltam, hogy az ilyen reakcióból van több.
(MNO)