A sün-mánia egyre nagyobb méreteket ölt. A "sün" eredetileg egy rendőrségi alakzat, célja, hogy a körbenálló biorobotok fedezzék a középen lévő -  az elfogott tüntetőt bilincselő - társukat, végül pedig a formációt tartva visszavonuljanak pl. adott esetben a rendőrsorfal mögé. Tisztes hazafiak ellen igen, Olaszliszkán, Enyingen vagy más cigányok lakta településen nem alkalmazzák. Mára fogalommá vált. Összefoglaló.
2009. március 15-én ugyanis a Kossuth téri ünnepségen egy ellentüntető kormányellenes jelszavakat skandált, amit Kurvaországban nem szabad. Mert nem és kész. A droidok akcióba lendültek, felvették a sün alakzatot, hogy megvédjék magukat a fényképezővel felfegyverkezett, láthatósági mellényt magukra húzott agresszív fotósok hadától, és körbevegyék a tüntetőt. "Kissé" túlreagálták a helyzetet, de a "főnök" láthatóan élvezte a játékot, tanúságot téve arról, hogy mindenkiben ott lapul egy kicsi a gyermeki énjéből. Az akció közben csak azt felejtették el, hogy kit is kell elfogni - megmutatjuk, hogy vált ez a csipet-csapat közröhej tárgyává.
Tekintse meg, hogyan dörgölik a rendőrök a valagukat a gyanútlan tüntetőkhöz! (+ ajándék Sün-rap)
 
 
Csináltak paródiát is belőle, ám véleményünk szerint az eredetit nem lehet felülmúlni.
 
 
A sün formáció ugyanakkor már kevés... Reformokra van szükség ezen a téren is!

Már megint a zöldek...

Olvasónk készítette az alábbi rajzot: vigyázat, így is elsülhet a sün-projekt!


Az SZDSZ óriásplakátjaira is született sünös válasz
A Hírtv és az MTV élő bejelentkezésében is felbukkant a sün. Nem kizárt, hogy a következő ilyen alkalommal 6 hazafi fogja majd körbevenni a tudósítót, miközben ordibálják: Sün, sün! Vigyázz, vissza hátra, hátra!!! (A félreértések elkerülése végett: az alábbi videó valós, így ment le a híradóban is.)
 
 
Hogy a sün-kultusz hogyan él tovább, az már a jövő zenéje.
 
 
Kuruc.info
Kapcsolódó: