Such - SZDSZ-es arc (fotó: MN)
A Magyar Rádió „ellenzéki” kurátorai egy kivétellel (MDF) befeküdtek a koalíciónak, és ballib társaikkal az SZDSZ-közeli Such Györgyöt jelölték elnöknek. Tavaly a jobboldali társadalmi kurátorok akadályozták meg, hogy elnök legyen, most azonban zömük igent mondott. A „nemzeti” Fidesz egy dolgos hétköznapja. A Jobbik szerint Orbán feladta a rádiót, a szavazás pedig törvénytelen volt.

Such a többi között a pápát lecápázó Magyar Narancs egyik vezetője volt, majd a Baló-féle TV3-ban és a Magyar Hírlapban szolgálta a posztkommunista pártokat. „Életművének” további jelentős állomása egy Demszky Gábort méltató kötet, amelyet az Orbán Viktort „a g@cizmus oltárképén a főalaknak” nevező Vágvölgyi B. Andrással együtt írt.

Ahogy a Kuruc.info jósolta, fideszes támogatással Such Györgyöt választotta a Magyar Rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány nagykuratóriuma hétfőn. Miután az elnökség 7-1 arányban jelölte, a társadalmi kurátorokkal kiegészült úgynevezett nagykuratórium 19-9 arányban szavazott bizalmat a semmiféle jelentős teljesítményt felmutatni nem képes Suchot. Bár egyes jelenlévők szerint a szavazás nem volt törvényes, és Suchra eggyel kevesebben voksoltak. Örülhet a Gyurcsány-kormány, szégyenkezhet az úgynevezett ellenzék. Pedig elindultak szakmai és nem mélyen szocionista jelöltek is, ám nyilvánvaló, hogy gusztustalan politikai kiegyezés történt. A kuratóriumi elnökség attól is félhetett, hogy a sokadszor sikertelen elnökválasztás következtében elveszítik zsíros, és nem igazán megerőltető közpénzes állásukat.


Az egyik kurátor közlése szerint a nyolctagú elnökségi testület ülésén heten voksoltak hétfőn reggel Such Györgyre, akit tavaly májusban már jelöltek a tisztségre, ám akkor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges, kétharmados támogatást.

A háttérhatalomnak és bábjainak ízig-vérig megbízható Suchról néhány további részlet itt.

(Kuruc.info - MTI)