Hunvald rabszíjon
Hunvald György tanácsadójától, Kéri Lászlótól tudta, hogy lehallgatják és hogy az ügyészség őrizetbe akarja venni. Ezt az erzsébetvárosi polgármester sofőrje, az ügy koronatanúja vallotta az ügyészségen.
A sofőr szerint Kéri László nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkezett. Tudta, hogy milyen autókkal követik a szocialista polgármestert, és ő végeztette el az irodák és a szolgálati autók lehallgatásmentesítését is. Kéri korábban a Baloldali Ifjúsági Társulás elnöke volt.
 
 
 
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta: az adatok egyértelműen arra mutatnak, hogy Hunvald valóban értesülhetett egy ponton a lehallgatásról, de nincs elég bizonyíték a megalapozott gyanúhoz arra vonatkozóan, hogy kitől értesülhetett róla a szocialista politikus.
(HírTV nyomán, videó: RTL KLub)
Korábban írtuk:
Hihetetlenül magabiztos volt a 2009. februári letartóztatása előtti egy évben is Hunvald György, Erzsébetváros korábbi MSZP-s polgármestere, akit 24 társával együtt különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből. Hunvald párton belüli leszámolást sejtett az akkor már zajló nyomozás mögött.
Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként.
Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen?
Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva.
Zoltai G.: – Terád?
Hunvald: – Igen, igen…
Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt?
Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok…
Zoltai G.: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai G.: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké!
Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, hogy lehallgatják. Két évvel ezelőtti – titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett – telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra. Feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet az ő lehallgatása: 2008. május 7-én Máriási Károllyal, jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte: „van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb PR-ban, vagy bármi nála”.
(MNO)