Valamennyi művészi szervezet elégedett az előadóművészeket érintő törvényjavaslattal, a szakma minden egyes képviselőjével egyeztettek az új törvényről, jelentette ki L. Simon László az ATV Start című műsorában. Az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának elnöke elmondta, a normatív támogatások, illetve a pályázatok megváltozott feltételei miatt egyetlen társulatot vagy együttest sem ér majd hátrány.
Habár, mondta L. Simon László, a politika – ha akar – mindig be tud avatkozni a művészi életbe, de az új törvény a korábbi állapothoz képest nagy előrelépést jelent a művészi szabadság tekintetében. Egyértelművé teszi például, hogy meddig terjed a fenntartó (az állam, vagy az önkormányzat) kompetenciája, és meddig terjed a társulatoké. Így például a fenntartónak nem feladata meghatározni, hogy az adott színház milyen előadásokat tűzhet műsorra, azzal viszont már foglalkoznia kell, hogy miként használják fel a költségvetési támogatást.
A színházaknak tehát továbbra sem írják elő kötelezően, hogy magyar darabot kell játszaniuk, ugyanakkor L. Simon azt is elmondta, hogy az új törvény valamilyen módon, például támogatás formájában ösztönözné azokat a színházakat, amelyek klasszikus magyar darabokat játszanak.
L. Simon arról is beszélt, hogy a színházi korhatárokat érintő javaslatáról még folyik az egyeztetés, így ez még nem szerepel az előterjesztésben. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a televíziós gyakorlattól eltérően itt magának a színháznak kell eldöntenie, hogy mely korosztály számára ajánlja az adott darabot, ezt az ajánlást pedig például a jegyeken, szórólapokon, plakátokon kell feltüntetni.
L. Simont egyébként állítása szerint ebben a kérdésben nem befolyásolják a Nemzeti Színház körül kialakult botrányok. Mint mondta, az Alföldi Róbert rendezte Az ember tragédiáját a színház eleve 14 éven felülieknek hirdette, és nem csak azért, mert a római színben vannak "esetleg" erotikus jelenetek, hanem mert maga a szituáció, és a szöveg is rendkívül nehezen érthető egy 12-13 éves gyerek számára.
L. Simon mellesleg a szóban forgó előadást rendkívül izgalmasnak, inspiratívnak tartja és semmi kivetni valót nem lát benne, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt "néhány radikális politikus megfogalmazta".
(ATV nyomán)