Emlékszünk Derdák Tiborra? Arra, aki a lehető legmocskosabb módon próbálta tisztára sikálni a "Halál a magyarokra!" feliratú doronggal támadó cigókat? (Hasonlóan fajta/eszmetársaihoz – hadd utaljunk például Ónody-Molnár Dóra pár nappal ezelőtti népszabós cigánymosdatására ugyanebben az ügyben.)

Nos, Derdák úrfi nem csupán fehérekre támadó cigányokat véd, nem csupán a sajókazai iskolakerülő bűnözők mögé áll, hanem, ahogy az az alábbi anyagból kiderül, (megint) csalt.

Megint? - kérdezheti az olvasó. Igen, Derdák urunknak nem ez az első sikkasztásos esete. Emlékszünk még a tomori ügyre? Ott pl. 19 millióról volt szó, amit valószínűleg mind maga tett zsebre, ui. „iskolájába” a kutya se tette be a lábát.

Nos, nézzük a legújabb fejleményeket. Klikkeljünk IDE, a Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. május 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvére. (2011-ről van szó, nem 2007-ről, amikorra az előző sikkasztási ügy datálódik.) A legfontosabb rész (kiemelés tőlünk):

„A Közgyűlés – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. § (6) és (7) bekezdéseiben foglalt rendelkezések alapján – megállapítja, hogy a Sáta Község Önkormányzata által a nevelési-oktatási intézmény átszervezésével és fenntartói jog átadásával kapcsolatban hozott döntése ugyan nem áll ellentétben a Borsod- Abaúj-Zemplén Megye közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervében foglaltakkal (2007-2013), azonban a „Dzsaj Bhím” Közösség    Borsod-Abaúj-Zemplén    megyében    végzett    eddigi    fenntartói működésével kapcsolatban törvényességi aggályok merültek fel, melyek álláspontunk szerint veszélyeztethetik a gyermekek Kt. 4. § (7) pontjában megfogalmazott mindenek felett álló érdekeit.”

Gyengébbek kedvéért: a „„Dzsaj Bhím” Közösség” Derdáké. Ejnye Derdák „úr”! Nem csak a kis kegyeltjei lopnak, sikkasztanak, hanem (nagy tételben) maga is, ráadásul mindezt visszaesően, többször is? És még van pofája tisztességről, európaiságról, civilizáltságról pofázni!

Hogy miért is vettük elő ezt a jegyzőkönyvet pont most, pár hónappal annak megszületése után? Egyszerű: a Derdákék által átvett sátai iskolában a pedagógusoktól komoly bért vontak volna el. Nem az állam – az iskolát üzemeltető Derdákék. Az ezzel kapcsolatos, teljességében  ITT található hír (másik forrás ITT) legfontosabb része:

"Egy nappal az iskolakezdés előtt felmondott a sátai iskola tantestülete. A tizenkét tanárból tízen mentek el. A tanév ettől függetlenül rendben elkezdődött, mert a fenntartónak sikerült munkanélküli pedagógusokat találni. A sátai önkormányzat tavasszal döntött úgy, hogy bezárja az iskolát, mert nem tudja tovább finanszírozni. Az iskolát ettől az évtől a Dzsaj Bhim közösség üzemelteti, az az egyház, ami az ország több pontján tart fenn iskolákat. A távozó pedagógusok szerint megalázó feltételekkel kellett volna tovább dolgozniuk.

Húsz-harmincezerrel átlagban minden kolléga kevesebbet keresett volna, és ami a kollégákat még jobban felháborította, három hónap próbaidőt kötöttek volna ki, ami azt jelentette volna, ha mondjuk két hónap múlva azt mondják, hogy nem felelünk meg, akkor munka nélkül is maradunk, meg végkielégítés sincs” – mondta Bakai Vilmosné a Sátai Általános Iskola volt igazgatója."


Nos, megkérdezzük: Derdák, hol a pénz? Mennyit sikkasztottál ez alkalommal? Miért nem vagy börtönben, ahová való vagy? Ja, hogy zsidó vagy, azaz érinthetetlen, elítélhetetlen, és ezért is lophatsz, sikkaszthatsz tízmilliós nagyságrendben? Akkor mindent értünk...