Két jobbikos képviselő kedden feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen az 1944-1945-ös délvidéki mészárlás miatt, amelyben több tízezer vajdasági magyar vesztette életét – jelentette be Apáti István és Szilágyi György.
Az ellenzéki politikusok emlékeztettek rá, hogy az Országgyűlés tavaly december 30-án fogadta el az emberiség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az 1945-ben létrehozott nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiség elleni bűncselekmények, valamint a genfi egyezményekben foglalt fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések nem évülnek el. Akkor sem, ha az elkövetés idején a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek. A törvényt eredetileg a kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények megtorlásáért hozták.
Apáti István hangsúlyozta azt is: a jelenlegi magyar törvények szerint nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmények esetében is eljárhat a magyar hatóság, ha a bűncselekmény nemzetközi jogba ütközik.
Szilágyi György leszögezte: ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést népirtás, polgári lakosság elleni erőszak, háborús és emberiség elleni bűnök miatt. "A Jobbik nem hagyja, hogy ezek a bűnök feledésbe merüljenek" – tette hozzá. A politikus szerint az is siker lenne, ha végre valóban feltárnák ennek az időszaknak a történéseit és megtalálnák annak a több tízezer magyar áldozatnak a tömegsírját, akik a mai napig ismeretlen helyen nyugszanak. Így legalább a végtisztességet meg lehetne nekik adni.
Szilágyi felidézte: 1944. október 17-én a délvidékre bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból alakult katonai hatóság katonai közigazgatást vezetett be a Vajdaságban. Majd etnikai alapú, per nélküli, kollektív büntetőeljárásokat kezdtek, korra és nemre való tekintet nélkül végezték ki a magyar és német lakosságot a második világháborúban való kollektív bűnösséggel vádolva őket. Becslések szerint a délvidéki mészárlásban több tízezer áldozata lehet – tette hozzá.
(MTI nyomán)