A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor - mivel nem kommentálta a jobbikos Baráth Zsolt keddi, a tiszaeszlári Solymosi Eszterről megemlékező parlamenti felszólalását - úgy gondolja, "a vérvád még belefér a rezsim ízlésébe".
A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette párt közleményben foglalt állást erről, amelyben rögzítette azt is, a leghatározottabban elítéli "a szélsőjobboldali honatya" cselekedetét.
A Demokratikus Koalíció - írták közleményükben - mindig is azon a véleményen volt, hogy "a Jobbik frakciójában nácik is ülnek". Szerintük olyan szövegek, mint amilyet Baráth Zsolt elmondott, utoljára a Horthy-korszak parlamentjében hangzottak el, a képviselőnek azonnal távoznia kellene a közéletből.
Hozzátették: Vona Gábort Orbán Viktornak köszönheti az ország, hiszen a Jobbik frakcióvezetője a mostani kormányfő polgári körének egyik alapítója volt, "onnan szabadították rá az országra". "Jellemző, hogy a miniszterelnök nem kommentálta a történteket. Ezek szerint úgy gondolja, a vérvád még belefér a rezsim ízlésébe" - zárul a DK közleménye.
(MTI nyomán)