Szombaton figyelemfelhívó demonstráció keretében "jelképesen elfoglalta" az Országgyűlés épületét a Magyar Cigányok Országos Pártja.
Zoom
A demonstráción az ország tizenkét megyéjéből, különbuszokkal érkező, 300-350 fő a Nyugati pályaudvar parkolójából indult, és vonult rendőri kísérettel "Munkát, kenyeret!" és "Tisztességes megélhetést!" jelszavakat skandálva az Alkotmány utcába.
Zoom
A tüntetés helyszínén Menyhért-Mészáros László, a jelenleg még bejegyzés alatt álló párt sajtóreferense azt mondta: a politikusok elárulták, magára hagyták a reménytelen, kilátástalan helyzetbe került "magyar cigányságot", akik csupán emberhez méltó életet szeretnének, itt Magyarországon. Mert mint fogalmazott, "ők nem az Azori-szigeteken élnek, és nem akarnak Kanadába disszidálni."
Zoom
"Ez az a cigányság, ez az a réteg, akinek semmije nincsen. Ez majdnem az egytizede Magyarország lakosságának. Nincs munkájuk, mindent elvettek tőlük, nem létező emberek szinte. Soha semmit nem kaptak, és úgy tűnik, nem is fognak, ezért kell összeszerveződni párttá" - tette hozzá.
Zoom
Lakatos István elnök szerint "a megbélyegzés, a cigánysággal szembeni előítéletesség egyre kézzelfoghatóbb az országban", és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nem képviseli megfelelően a "romák" érdekeit. "A cigányság csak abba a társadalomba tud integrálódni, amelyik engedi azt. A "roma kisebbséget" fel kell zárkóztatni, ugyanis jelenleg nagyon alacsony szinten áll. Ebből adódóan pedig az életesélyeink nagyon rosszak" - mondta az elnök.
Zoom
A legfőbb probléma a Magyar Cigányok Országos Pártja szerint az alulképzettség, a munkanélküliség, a lakhatási és a szociális háló, valamint az egészségügyi felvilágosítás hiánya és a cigánytelepek felszámolása.
Zoom
"Nem kuncsorogni, kéregetni jöttünk, hanem hogy lehetőséget biztosítsanak számunkra egy élhetőbb, szebb jövőért, és, ami a legfontosabb, hogy munkalehetőséghez jussunk. Tevőleges részesei akarunk lenni a sorsunk, életünk alakulásának" - zárta a demonstrációt Lakatos Gyula alelnök.
Zoom
Hozzátette: az elmondottakat még szombaton eljuttatják Farkas Flóriánnak, az OCÖ elnökének is, akinek azonnali lemondását követelik.
Zoom
(Hír24 nyomán)
Frissítés: Az ATV összeállítása a tüntető cigókról: