Röviden arról van szó, hogy egy Pásztor Eszter nevű önjelölt cigányfajvédő egy olyan "projektet" indított a nagyrészt cigányok lakta településen, mely során többek között freskókat festettek a házfalakra, mondván, hogy ez majd fellendíti a turizmust. Mindezt egy olyan faluban, ahol szinte az összes lakos cigány, nincs szállás, nincs étterem és egyéb apróságok, amelyek nem ártanának a turizmus fellendítéséhez. Valamilyen ismeretlen, és érthetetlen oknál fogva nem is úgy jöttek össze a dolgok, ahogy tervezték, nem lendült fel a turizmus.

A cikkben ajánlott linken utánanéztem a dolognak, és amit ott találtam, gyönyörűen igazolja mindazt, amit a nemzeti oldalon mondani szoktak a liberális cigányfajvédőkről, a "művelt" szociológusokról, és a hasonló egyenlőségpárti megmondóemberekről, tudniillik azt, hogy ezek még életükben nem láttak cigányt, és hogy a Rózsadombról osztják az észt.

A "projekt" kezdeményezője, Pásztor Eszter írt egy rövid cikket az oldalon önmagáról, indíttatásairól, és az élményeiről, amit a "projekt" során szerzett. Alább ezt teljes egészében idézem, időnként megszakítva saját zárójeles megjegyzéseimmel.

Néhány éve - a pontos időpontra nem emlékszem - ültem otthon, és néztem a tévéhíradót. Láttam, amint - szinte a köztársasági elnök ablakai alatt - megalakult a Magyar Gárda. Én akkor iszonyatosan dühbe gurultam. (Miért? Mert azt mondta a híradó, hogy a gárdisták félelmet keltenek, meg gyűlölködnek? Azon el tetszett gondolkodni, hogy miért jött létre az a csúnya Gárda?) Arra a nehéz és bonyolult problémára, mint amilyen a cigánykérdés, nem lehet olyan leegyszerűsített válaszokat adni, mint amilyeneket a gárdisták próbálnak megfogalmazni. (Először is, a "leegyszerűsített" válasz még mindig több, mint a semmilyen válasz, amit az állam, a "rend"őrség, és a politika ad. Bár, ha van ennél "összetettebb" válasza, márpedig biztos szakértője a területnek, és azért ír ilyeneket, akkor hát lássuk!) Az, ahogyan ők kezelik ezt az ügyet, nem csak egyszerű tévedés: hiszen ez a szemlélet a magyar társadalom egésze számára káros... (Igen, biztosan nagy kár érte azon falvak magyar lakóit, akiknek legalább néhány napig, vagy hétig nem kellett félelemben élniük, hála a gárdisták jótékony jelenlétének.)

Én tolmács és fordító vagyok, jól menő fordító irodám van. (Tehát nem szociológus, nem szakmabeli, nem jogvédő szervezet tagja? Sebaj, vannak jó érzékkel megáldott emberek, akik "jól ismerik" a cigányság belső viszonyait.) A szakmámban eljutottam, ameddig csak lehetett, a gyerekeimet felneveltem. Korábban nem beszéltem cigányemberrel, és nem találkoztam igazán szegényekkel sem (Értjük. Tehát nem szakmabeli, és saját bevallása alapján még szinte nem is látott cigányt, szegényekkel sem beszélt még, de azt biztosan tudja, hogy a gárdisták által adott válasz rossz. Mi alapján állítja ezt? Nem is ért hozzá, tapasztalata pedig nulla! Pásztor Eszter már az írás elején teljesen hiteltelenné, sőt nevetségessé teszi önmagát, gratulálok ehhez! De azért nézzük még meg a többit!), hiszen a munkám a tehetős, magas pozícióban lévő emberekkel hoz össze, a családom és a barátaim pedig középosztálybeliek... Azt mondhatom tehát, hogy - a híradót látva - a dühöm vitt el Bódvalenkére. (Egy liberálist a dühe ösztönöz valamire? Hogy mik vannak!)

Ezt követően sokat olvastam a témáról, kidolgoztam egy ötletet is (Igen, így kell ezt. Nem baj, ha az ember nem ért hozzá, ahhoz, hogy egy évszázadok óta megoldatlan, vagy inkább megoldhatatlan problémát megszüntessen, elég az, ha 1-2 alkalommal lemegy a helyszínre, meg "sokat olvas a témáról". Hihető, ugye?), amit elvittem Horváth Aladárhoz, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökéhez és munkatársaihoz. Szívesen fogadták és nem röhögték ki (Azzal, hogy ezt külön kiemeli, hogy nem röhögték ki, gyakorlatilag igazolja és bevallja, hogy az ötlet amúgy röhejes, de mindegy.), hanem azt javasolták, menjek el előbb a munkatársaikkal Borsodba, gyűjtsek tapasztalatokat arról a világról. (Igen, a tapasztalatszerzést talán a nagy "ötlet" kidolgozása előtt kellett volna megejteni.) Az ötlet egy ökofalu kialakításáról szólt, amelyben ki-ki megtermelheti mindazt, ami kell. Ez persze kiváló gondolat: ha megvannak hozzá a feltételek. (Mint például a munkakedv, a kulturált viselkedés, az alapvető higiénia, és más apróságok.) Középosztálybeli asszonyként nem tudhattam, hogy az olyan falvakban, mint amilyen Bódvalenke, még víz sincs... (Tehát eszerint a vízhiány miatt nem tudják megvalósítani az ökofalut! Hát persze!)

Az utcán, a házak között van egy artézi kút. A csapra télen rákötöttek valamit, meggyújtották, hogy vizet nyerjenek, mert mínusz 20 fokban befagynak a csapok. Egy magamfajta középosztálybeli nő - amíg nem látja - nehezen tudja elképzelni, hogy mit jelent ilyen körülmények között élni. Hogyan lehet kimosni a ruhákat öt-hat gyerekre, amikor befagy a csap? (Én előbb azt a kérdést tenném fel, hogy hogyan lehet öt-hat gyereket szülni olyan helyre, ahol befagy a csap?) De ha vizet fakasztunk és hazahordjuk is, otthon csak egy szobát tudunk fűteni. (Lopott fával.) Ha felmelegítjük a vizet, és kimostuk a ruhákat: a holmit a parányi helyen meg is kell szárítani. No és mennyi jut a mélyszegénységben élő családnak mosószerre? (Megint másképp tenném fel a kérdést: Mennyire van igényük mosószerre? Mert a bódvalenkei honlapon lévő képek alapján a tisztaság iránti igényük a nullával egyenlő. Attól, hogy szegény az ember, még tisztán tudja tartani a háza táját, rendet tart, összesöpröget, és ha csak víz áll rendelkezésre, akkor már nem kellene annak a sparheltnek úgy kinéznie, mint azon a képen, ahol a kislány áll a "szoba" közepén. Hozzáteszem, a szobának sem úgy kéne kinéznie, és ehhez nem mosószer kell, meg építőanyag, hanem elsősorban igényesség.) Csupa olyan kérdés, amellyel magam is ott szembesültem. (Csak a fontos kérdések nem jutottak eszébe, ahogy elnézem.)

Két évet töltöttem el azzal, hogy megismerjem ezt a másik Magyarországot, amelynek addig a létezéséről nem volt tudomásom. (Ezzel kellett volna kezdeni. Az viszont érdekes, hogy a cikk elején említett düh, amit a gárda megalakulása okán érzett, nem lángolt fel benne, amikor mondjuk Szögi Lajost brutálisan meglincselték a cigányok, vagy amikor Bándy Katát meggyilkolta az a cigány, és még sokáig sorolhatnám. Vagy ha dühítették is ezek az esetek, emiatt nem érezte úgy, hogy tennie is kéne valamit.) Találkoztam a gondokkal, megrendített az uzsorakölcsönök szorításában vergődők sorsa. (Talán inkább azok ellen kéne tenni valamit, nem? Ja, hát igen, az biztosan nehezebb!) Barátaimmal kidolgoztam a megoldásra egy modellt (Remélhetőleg ők is hasonlóan tapasztaltak voltak.), beszálltak volna bankok is, de jött a válság. Rengeteg mindennel próbálkoztunk, közben magam is sokat tanultam a bódvalenkei cigányoktól. (A tanulás persze kölcsönös.) Úgy érzem, gazdagabb lett az életem attól, hogy megismertem ezt a világot. (Én maradok inkább szegény.) Meggyőződésem, hogy a társadalom szegényebb attól, hogy kirekeszti a romákat, és akadályozza integrálódásukat. (Hányszor kell még elmagyarázni ezt? Talán a cigányok nem hibásak abban, hogy mi "kirekesztjük őket az integrációból"? Miért van az, hogy a cigány szavunk évszázadok óta a lustaság, az igénytelenség, az állatias vadság, az erőszakosság, a primitív ösztönök szinonimája? Miért volt mindig gond velük? Miért nem lehetett őket eddig beilleszteni? És a legfontosabb: Mivel leszünk szegényebbek azzal, hogy "kirekesszük" őket? Miért nekünk kéne tanulni ezektől az ösztönlényektől, amikor inkább nekik kéne megtanulni tőlünk pár dolgot? Most akkor ők "integrálódjanak" hozzánk, vagy inkább nekünk kéne lealacsonyodnunk az ő szintjükre?)

Hogy miként született a freskófalu ötlete? Egyszerű: kipattant a fejemből... (Ügyes, gratulálok! Az összes közül ez volt a legjobb ötlet, pont ezért nem is működik!) Kitaláltam, pénzt szereztem rá, gondoskodtam arról, hogy levakolják a falfelületeket (Amit megint csak jobb lett volna annál a családnál, bent, a szobában megtenni, ami a képen szerepel, és amire az imént utaltam, ha már segítő szándékkal megy oda az ember.), jöhessenek a művészek az ország, sőt a világ minden tájáról. Bódvalenkén ezzel fokozatosan kialakul a roma festőművészet szabadtéri tárlata. Ennek a projektnek kettős célja van, egy globális meg egy lokális. A globális: létrehozni valamit, amire roma polgártársaink büszkék lehetnek, és ami kiváltja a többségi társadalom feltétlen elismerését. (Igen, ettől fogom megszeretni a cigányokat. Lehet, hogy tömegével gyilkolják meg idős honfitársainkat, erőszakolják meg a lányainkat, fosztják ki udvarainkat, házainkat, lopják el értékeinket, vágják le a vasúti kábeleket, teszik élhetetlenné a kisebb településeket, de most már "feltétel nélkül" elismerem őket, mert olyan szépen festenek a falakra! Hölgyem, maga nem nagyon figyelte az emberi reakciókat az állítólagos két év alatt, amit tapasztalatszerzéssel töltött! Ön nem szegényekkel, meg cigányokkal nem találkozott, de másik emberekkel sem igazán!) Ezt - úgy gondolom - már elértük. (Nem igazán, a statisztikák szerint ugyanis egyre növekszik a cigányok és a szegény, ártatlan, ok nélkül gyűlölt zsidók iránti ellenszenv.) A lokális cél, hogy ennek a közösségnek az életminőségét javítsuk, és munkahelyeket teremtsünk: ehhez viszont meg kell küzdeni a mélyszegénység mögött rejlő valamennyi problémával. Ami nem könnyű. (Valahogy nem látom, hogy ezek a freskók hogyan teremtenének munkahelyeket, lehetőségeket. Sem közvetlenül, de még közvetve sem.)

Úgy érzem, a freskók révén Bódvalenke fontos eszköz az előítéletek leküzdésében. (Megismétlem, amit már egy ideje mondunk, mi, nemzetiek: nem előítélet, tapasztalat! Aki pedig a tapasztalatok ellen küzd, az hazudik, és rossz szándékú, még akkor is, ha nem fogja fel!) Mert ezek a fantasztikus műalkotások értéket jelentenek, amelyek vonzzák a turistákat. (Kíváncsi lennék, hogy eddig mekkora tömegek özönlötték el a falut a freskók miatt.) Márpedig az elmúlt évek azt igazolták, hogy azok, akik vették a fáradságot, és eljöttek a csodálatos falfestmények kedvéért, közben megismerkedtek a helybéli romákkal, kultúrájukkal. (...mint azt a rendőrségi statisztikák is jól mutatják, teszem hozzá.) A turisták gyakran bevallották: egy kicsit tartottak a bódvalenkei látogatástól. (Nem véletlen.) Ám amikor találkoztak az ott élő emberekkel - akikről kiderült: nyitottak, humoruk van és szívesen veszik az érdeklődést -, alaposan megváltozott a véleményük...

(Forrás: fmh.hu – Hétvége, Gábor Gina, 2011.)

Egy saját bevallása szerint cigányt, vagy szegény embert még életében nem látott, szakavatatlan valaki feldühödik a gárdisták láttán, nulla tapasztalattal belekezd egy ilyen hatalmas probléma megoldásába, melyet persze ugyancsak nem ismer. Aztán jön a csodálkozás, hogy nem működik a dolog. Micsoda meglepetés!

VALÓSÁG - DILETTÁNS LIBERÁLIS CIGÁNYFAJVÉDŐK: 1 - 0

Maradok a Gárda "leegyszerűsített" megoldásánál, amelynek szemmel látható eredményei is voltak. Mert én ilyen egyszerű vagyok.

Kitartás a végső győzelemig!