A mai Az örök zsidó című film vetítését a rendőrség megakadályozta házkutatási parancsot lobogtatva. Busszal érkezett Pintér kommandója, minden mozilátogatóra legalább két rendőr jutott – tájékoztat olvasónk. Alább folytatódik levele.



Amikor a túlerőt látva valaki megjegyezte, miért nem mindjárt tankkal jöttek, a rendőrök cinikusan azt válaszolták: „már nagyon várjuk és szeretnénk”. A filmre kíváncsi közönség csak igazoltatás után hagyhatta el a (Hegedűs Gyula utcai - a szerk.) helyszínt.

A vetítés plakátja - szúrta a zsidóbérencek szemét

Remélem, egyre kevesebb illúziójuk maradt az embereknek a narancskormány identitását illetően!

Kedves Kurucok!
Mi a második vetítésre mentünk. Akkor még tartott lent az igazoltatás. Végül két szervezőt elvittek a sünök, a második vetítés pedig teljesen elmaradt. Akik korábban jöttek, valamennyit még láthattak a filmből, mielőtt rájuk törtek - írja egy másik olvasónk.
További képek:





(Kuruc.info)
A magyarbarátságáról híres Népszava így számol be az esetről:
Náci film vetítését akadályozták meg

Gyűlölködő náci propagandafilm vetítését akadályozta meg tegnap este a rendőrség - tudta meg lapunk.
A zsidókat elítélő filmet (Fritz Hippler: Az örök zsidó) is az antiszemita tárgyú könyvek és filmek kiadásáról elhíresült Gede testvérpár mutatta be. A budapesti, Hegedűs Gyula utcai helyszínt sokáig titkolták, a rendőrök így már a vetítés közben érkeztek a pincehelyiségbe, félbeszakították a "műsort", a nézőknek pedig távozniuk kellett. Úgy tudjuk, a szervezők közül többeket is előállítottak.
Gedéék szervezték egyébként egy másik náci propagandafilm, a Jud Süß elhíresült, 2008-as nyári vetítését is. Akkor SZDSZ-es politikusok feljelentést tettek közösség elleni izgatás miatt, ám ezt az ügyészség elutasította, mondván, a film ugyan alkalmas lehet uszításra, de csak megfelelő eszmei közegben, nem a mai magyar környezetben.
A politikusok a hónap elején levélben kérték Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozza meg az újabb "gyalázatos" - a szervezők plakátja szerint "felvilágosító dokumentum" műfajú - film vetítését.
Újabb olvasói levél:
Kedves Kurucok!

Én is ott voltam az első vetítésen. A cikkhez kiegészítést fűznék: nemcsak igazoltattak, hanem mindenkinek felírták az adatait is.
A kérdésre, hogy ezt miért teszik, homályos választ kaptunk ("... nem ám adatgyűjtés miatt...", ".. hogy ha kell, akkor majd tanúskodjanak..."). További kérdésre, hogy a rögzített adatokat milyen nyilvántartásba veszik (kerületi, fővárosi stb.), nem kaptunk választ. Tudtommal ezt meg kellett volna mondaniuk. Nyilvánvaló, hogy tovább folyik a nemzeti oldallal szembeni adatgyűjtés. Ugyan milyen célból és kinek a használatára???
Ennek az intézkedésnek a jogszerűségét a Nemzeti Jogvédő Alapítvány segítségével ki kellene vizsgálni, hatáskörtúllépés címen az intézkedésért felelős rendőrt feljelenteni! (Egyébként ők is ezt kiabálták felénk: „ha nem tetszik az intézkedés, panaszt lehet tenni”. De azt ugyebár tudjuk, hogy mennyit ér egy feljelentés: a címek megvannak, a parancsnokot meg szóban figyelmeztetik.)

Egy pontosítás: mintegy 10-15 rendőr volt és kb. 40-50 néző. Tehát nem igaz, amit a másik olvasó ír, hogy egy nézőre 2 rendőr jutott. Maradjunk tárgyilagosak és hitelesek!

És még egy kiegészítés: a rendőri beavatkozás oka az volt, hogy (állítólag, mert erre természetesen bizonyítékot nem mutattak fel a rendőrök) a filmhez nem volt vetítési jog, mivel az Németország archívumából származik és egy valamilyen (a nevét nem mondták) alapítvány kapta meg a felhasználási jogot, ők pedig nem adtak engedélyt külföldi lejátszásra.
Na most akkor: ez az alapítvány honnan tudta, hogy itt vetítés lesz? Ennyire nem lehet jó hálózata a világban! Tehát nem tőlük jött a feljelentés (hacsak ez nem egy zsidó alapítvány és a magyarországi "metszett" társak jelezték feléjük a vetítést). A másik lehetőség: nem igaz az alapítványi feljelentés (hazudott a rendőr), hanem itthoni bejelentésre intézkedett a rendőrség - kérdés, hogy valóban leellenőrizte-e a vetítési jogot és nem csak a magyaron piócáskodó faj helytartóinak parancsára cselekedett programozott robotként?!

Egy magyar ember