Szent István napja alkalmából nagyon sok magyarországi turistacsoport érkezett a Vereckei-hágóra, hogy emlékezzenek államalapításunk ünnepnapjára.
 A "gyászoló" Szvoboda-rajongók |
Köztük volt a budapesti Szabadság téri református gyülekezet kirándulócsoportja, ifj. Hegedűs Lóránt lelkész vezetésével. Megdöbbenve tapasztaltuk azt a látványt, ami a hágón fogadott bennünket - kezdi beszámolóját olvasónk, alább a folytatás.
Verőfényes szép nap volt, azonban egyesek gondoskodtak arról, hogy ne legyen felhőtlen a hangulatunk. Megérkezésünkkor kétszáz-háromszáz Szvoboda-szimpatizáns fogadott bennünket, nem éppen lelkes ujjongással. Talán számítottak arra, hogy a mai nap folyamán magyar emberek népes csoportjai érkeznek majd a Vereckei honfoglalási emlékműhöz, ezért erre a napra időzítették az állítólag a magyar hadsereg által meggyilkolt szicsgárdisták újratemetését (egyházi szertartással), amit a mai napig is nagy homály fed, s igazából történelmileg nincs is igazolva.
A szónokok felfűtött magyarellenes uszítása áthatotta a körülöttük gyülekező tömeget is, érződött a levegőben a feszültség, ami talán megérkezésünk pillanatában volt igazán a tetőfokán. Tekintetük szúrt és átkos volt. Látszott rajtuk, hogy élvezik fölényüket. Lassan engedtek utat, hogy tudjunk haladni az emlékmű felé. Közben a magyarságot gyalázó kijelentések és szitkok áradtak felénk.
Megalázták őseink emlékét és ezt a maroknyi kárpátaljai magyar közösséget, amely az elmúlt évtizedekben szolgalelkűként és megalkuvóként tengette életét szülőföldjén. Ahogy fölfelé mentünk, egy kisebb csoport végig kísért bennünket, arra voltak kíváncsiak, hogy mit is akarunk csinálni az emlékműnél. Látván, hogy egy imádkozó, ünneplő közösséggel állnak szemben, egy idő után megunták és elmentek. Lelkünkben kissé megtörve, de nem megtörten, örültünk annak, hogy a Kárpátok szent bércén tölthettük államalapításunk ünnepét.
A megható énekek, versek és imádságok, valamint a Credo együttes csodálatos előadása feledtette mindazokat a sérelmeket, amelyekkel megérkezésünkkor szembesültünk. Közben megérkezett még egy csoport Nyíregyházáról, akikkel testvéri szeretetben töltöttük el a nap hátralévő óráit. Megfogva egymás kezét, körbeálltuk az emlékművet, énekkel gyógyítottuk lelki sebeinket, és erőt, kitartást sugallva egymásnak, végül nehezen tudtunk elszakadni egymástól. Jó volt látni, hogy a méltatlanul sokat bántott, megrongált emlékmű szinte meghajolva mosolygott ránk, s talán ő is jól érezte magát közöttünk.
K. D.
(Kuruc.info)
