Május 27-én újratemetik a székelyudvarhelyi katolikus temetőben az emigrációban elhunyt Nyirő József hamvait. Az erdélyi író földi maradványait zarándokvonat viszi Erdélybe, előtte a fővárosiak is leróhatják kegyeletüket az 1953-ban elhunyt alkotó előtt.
Május 23-án a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben ravatalozzák fel Nyirő József írót, a fővárosiak és a környékbeliek délelőtt tíz és három órakor róhatják le kegyeletüket – közölte az MTI-vel az Országgyűlés Hivatala.
Az 1953-ban elhunyt erdélyi író, közíró, katolikus pap munkásságára emlékezve konferenciát tartanak a Magyar Írószövetségben délután három órától.
Csütörtökön a Nyugati pályaudvaron Székely János segédpüspök áldja meg az író földi maradványait a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában fél hatkor, a szerelvény hat órakor indul Székelyföldre a 10-es vágányról.
A zarándokvonat 11 óra 50 perckor megáll a máriaradnai vasútállomáson, ahol fél kettőig a helybéliek és a környékbeliek róhatják le kegyeletüket. Fél háromtól emlékmisét celebrál Reinholz András főesperes Nyirő József lelki üdvéért a kegytemplomban.
Este tíz órakor Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János fogadja az író földi maradványait a vasútállomáson, Portik-Hegyi Kelemen főesperes áldást mond, majd fáklyás kegyeleti menet indul a Szent István-templomhoz, ahol másnap kilenc és este hat óra között róhatják le kegyeletüket a helybéliek.
Szombaton fél tízkor Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere fogadja Nyirő József földi maradványait a vasútállomáson, Tamás József segédpüspök pedig áldást mond. Ezt követően a hamvakkal zászlós kegyeleti menet indul a Szent Kereszt-templomhoz, ahol 10 és 18 óra között a helybéliek, környékbeliek emlékezhetnek az alkotóra. Este hat órakor "Nyirő József földi maradványait halottszállító autó viszi át Székelyudvarhelyre, a városhatárig huszárok kísérik" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az író maradványait szállító autót este hét órakor huszárok fogadják Szentegyházán. A kegyeleti menet este nyolc órakor érkezik meg Székelyudvarhelyre, a hamvakat huszárkíséret követi a városhatártól a katolikus temető ravatali épületéig. Fél kilenckor Nyirő József földi maradványait a magyar írók közössége fogadja a Szent Miklós-hegyi temető ravatalozójánál, majd Nyirő-művek felolvasásával, közös virrasztással emlékeznek az alkotóra.
Május 27-én, vasárnap Székelyudvarhelyen, a Papkertben fél egy és kettő óra között a helybéliek, a környékbeliek és a távolabbról érkezők róhatják le kegyeletüket.
A szertartás fél egykor kezdődik, a Balázs Ferenc Vegyeskar, az AllaBreve Ifjúsági Kórus és a Székely Dalegylet közreműködésével. Az alkotót a katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus egyház is elbúcsúztatja. A ceremónia során Kallós Zoltán énekel, valamint fellépnek a Székelyföld, Mezőség, Csángóföld, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Dunántúl és Tiszántúl művészei is. A Jézusfaragó ember című műből a székelyudvarhelyi általános iskolások olvasnak fel, majd A túlvilág küszöbén címmel Nyirő József utolsó szavait Helyey László színművész olvassa fel.
Délután kettőkor emlékmisét celebrál Mátyás Károly főesperes. Fél négy előtt tíz perccel Székelyzsombor búcsúzik, beszédet mond Fülöp Károly, a Pro Zsombor Egyesület elnöke, Nagy Tibor, Kide református lelkésze, Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A ceremónia keretében Ökrös Csaba hegedül, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia énekel.
Délután négy órakor kegyeleti menet indul a sírhelyhez a plébániasétányon. "A virágokat a Nyirő-felolvasáson részt vevő több száz udvarhelyi általános iskolás gyermek viszi" – olvasható a közleményben.
Az újratemetés fél ötkor kezdődik a római katolikus temetőben. A székelyudvarhelyi eseményről élő adásban közvetít a Duna Televízió. Az eseményről részletes tájékoztatás 2012. május 16-tól a www.szekelyapostol.com honlapon olvasható.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: