Gyomorforgató stílusban sorolja a zsideszes Heti Válasz, milyen mélyre próbált benyalni pártjuk és kormányuk "Isten ajándékainak" az elmúlt három év során. Alább olvasható a nyomtatásban megjelent anyag "ízelítője" - arra kérjük olvasóinkat, aki valami tévedés folytán hozzájut a teljes szöveghez (nyomtatásban vagy interneten - itt lehetne a világhálón megvásárolni, de nehogy megtegyék!), küldje el szerkesztőségünknek, egyszer még jól jöhet egy ilyen precíz bűnlajstrom...
Zoom
Bár a kormány megkülönböztetett figyelmet szentel a zsidó közösségeknek, külföldön sokan az antiszemitizmus bélyegét sütik az országra. Ennek leküzdésére a kabinet fontos háttéremberét küldte Izraelbe nagykövetnek, a 2014-es holokauszt-emlékév végén magyar-izraeli kormányülést tartanak, illetve 6,5 milliárdot szánnak az emlékévben tematikus múzeumra és pályázatokra.
Rendezni végre közös dolgainkat - akár ez is lehetne annak a konferenciának a mottója, amit a budapesti Tom Lantos Intézet szervez jövő hétfőn-kedden a parlamentben.

Megismétlik a gyalázatot - a parlament 2009-es parazita-megszállása idején ugyan Bajnai-kormány volt, de a még náluk is cionistább Balog elnökölt
Az antiszemitizmussal és a zsidó közösségek életével foglalkozó tanácskozáson felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is. Beszéde kormánya hároméves stratégiájának része, melynek értelmében a kabinet tettekkel is igyekszik fellépni az antiszemitizmus ellen és a zsidó közösségek újjáéledéséért. Azonban valami hibádzik e kormányzati programmal: a Magyarországgal kapcsolatos egyik leggyakoribb nemzetközi kritika éppen a honi zsidóság fenyegetettsége.
A magyar kormány mindenesetre igyekezett mindent megtenni, hogy a negatív képet eloszlassa. A Heti Válasz összesítése szerint az elmúlt három évben tíz olyan jogszabály, múltfeldolgozási kezdeményezés született, amely a görcsök enyhítését szolgálja. Befolyásos amerikai zsidó szervezetek felé is megtörtént a hídverés, illetve Nagy Andor - Orbán Viktor korábbi kabinetfőnöke, azaz befolyásos politikai háttérember - lett Magyarország izraeli nagykövete.
És végre hiteles adataink lesznek a honi antiszemitizmus mértékéről is: a Köves Slomó-féle hitközséghez köthető Tett és Védelem Alapítvány részint kormányzati forrásból kezdte meg a zsidóellenes cselekmények monitorizálását. Az első eredményekből az látszik, hogy bár a magyar politikai nyilvánosságban - leginkább a Jobbik révén - jelen van az antiszemita beszéd, a zsidó közösség tagjait nem érik például a franciaországi hitsorsosaik által elszenvedett fizikai inzultusok. Így a jövőben biztosabb alapokon állva lehet elutasítani például a német Spiegeléhez hasonló rosszindulatú állítást, miszerint Budapest „az európai antiszemitizmus fővárosa" volna.
Kapcsolódó: