Szeptember első hetében két fontos esemény történt Ukrajna és az EU kapcsolatában: hatályba lépett az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés. Még ugyanezen a héten, mintegy fityiszt mutatva a szerződésben vállaltaknak, különösen az emberi jogok tiszteletben tartása kötelezettségének, Ukrajna törvényhozása gyakorlatilag betiltotta az anyanyelvi iskolai oktatást az őshonos nemzeti közösségek számára.
Morvai Krisztina a legszigorúbb fellépést sürgette az Európai Unió részéről. Tájékoztatásként itt közöljük Morvai Krisztina ezt megelőző levelezését Timmermans bizottsági alelnökkel illetve Mogherini EU külügyi főképviselővel az ukrajnai és kárpátaljai emberi jogi jogtiprások tárgyában. A 2017. június 6-i levélre Mogherini asszony ezidáig nem válaszolt. A levelezésből azonban kiderül: az Európai Unió rendszeresen követi az ukrán parlament elé kerülő törvényeket, tehát vélhetően az emberi jogokra amúgy oly érzékeny unió tudtával és beleegyezésével történt ez a gyalázatos jogtiprás.
Morvai Krisztina utóirata: A jövő héten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kötelékében dolgozó jogász kollégákkal a már szokásos kárpát-medencei jogvédő, monitorozó körutunkra indulunk, úti célunk Kárpátalja. Ezúttal is az őshonos magyar közösség jogainak - az európai és nemzetközi normák alapján járó jogainak - érvényesülését szeretnénk tanulmányozni. Ezenkívül több lakossági fórumot, illetve előadást tartunk a témában. Rossz előérzetem van: az elképesztő helyzetre figyelemmel attól tartok, hogy az ukrán hatóságok valamilyen módon meg fogják akadályozni az országba való bejutásunkat, illetve a tervezett programjaink megvalósítását. Bárhogy is alakulnak az események, részletesen be fogok számolni a történtekről.
Kapcsolódó: