Bár ma már Erdély-szerte közismert, hogy a magyar betegek gyakran nem tudják használni anyanyelvüket az egészségügyi intézményekben, s hogy ennek az egészségi állapotukat tekintve is súlyos következményei lehetnek, a magyar nyelvű betegellátás ügye azon több tucat probléma közé tartozik, amelyekben az RMDSZ-nek az elmúlt 18 évben „nem sikerült" előrelépést elérnie.

Igaz ugyan, hogy a párt két parlamenti képviselőjének decemberben volt egy harmatgyenge próbálkozása a helyzet javítása érdekében, ám az minden szempontból magán viselte a Markó-féle politika klasszikus jegyeit. Egyrészt a szenátus elé benyújtott tervezet szerint csak azokon a településeken kellene biztosítani a magyar nyelvű egészségügyi ellátást, ahol a lakosságnak legalább 20%-a magyar - vagyis például a közel 70 ezres kolozsvári magyar közösséget eleve elvágták volna az anyanyelv használatának jogától, mivel ők a város lakosságának csak 19%-át teszik ki -, másrészt a szenátus olyan sebesen söpörte le az asztalról a problémát, mint egy vadászgép.

Hogy e rendkívül súlyos kérdés ennek ellenére a felszínen maradt, az egy civil szervezetnek, az Erdélyi Magyar Ifjaknak köszönhető. Az RMDSZ újabb felsülését követően ugyanis Bagoly Zsolt, az ifjúsági szervezet alelnöke levélben szólította fel a román egészségügyi minisztert, hogy tegyen lépéseket a magyar nyelvű betegellátás megszervezésére és javítására Erdély egészségügyi intézményeiben. Az EMI olyan - teljesen természetes és kézenfekvő - megoldásokat szorgalmaz a helyzet javítása érdekében, mint például hogy a hivatalosan is kétnyelvű marosvásárhelyi orvosi egyetemen a jövőben ne csak a magyar diákok számára legyen előírás a román nyelv ismerete, hanem a román orvostanhallgatók is tanuljanak magyarul.

Az ifjúsági szervezet elképzelései természetesen azonnal kiütötték a biztosítékot a román sajtóban. A Gardianul című napilap például „Tipikusan irredenta: a magyar szélsőségesek szerint a román nyelv súlyosan károsítja az egészséget" címmel esett neki az ifjúsági szervezet kezdeményezésének. Az újság szerint a „paramilitáris táborok megszervezéséről elhíresült, szélsőséges EMI az egészségügyi intézmények elmagyarosításáért száll síkra."

A cikkben megszólal dr. Dan Peretianu, a Román Orvosi Kamara elnöke is, aki a magyar szervezet javaslatait „otromba diszkriminációnak" nevezi, mivel „az ország hivatalos nyelve a román". A román egészségügyi szervezet vezetője szerint „senki sem kényszeríti a magyar betegeket a román nyelv használatára, viszont ha nem értik, amikor egy orvos elmagyarázza a kezelés folyamatát vagy felállítja a diagnózist, az az ő bajuk". Igazán etikus hang egy orvostól.

A Gardianul cikkének megjelenését követően hasonlóan jó hangulatú diskurzus indult meg a napilap internetes fórumában is. Csak ízelítőképpen néhány a legszínvonalasabb hozzászólásokból: „Aki nem akar megtanulni románul, távozzon az országból!", „Ha betegebbek lesznek a román nyelv használatától, menjenek az anyjuk országába!", „Miért nem tanulod meg a nyelvet, ha az én országomban születtél? Mit ír a születései bizonyítványod, román vagy magyar állampolgár vagy? Tanulj meg románul vagy takarodj a fajtádhoz!", "A román nyelv károsítja a hazátlanok egészségét. Csak meg kell nézni, miket irkálnak ezek a mongoloid senkiháziak. Egy megoldás van: visszaküldeni őket Ázsiába!", "Menjetek a p...ba az országból, ha nem akartok megtanulni románul! Menjetek a ti hazátlan hazátokba, Magyarországra! Bár valójában az sem a tiétek, ott is csak megtűrtek vagytok, mint egy béna végtag...", "Romániában románul beszélnek, nem barbár törzsek makogását hallatják.", "Fogjátok ti még Kolozsvár közepén énekelni, hogy románok vagyunk mi is…"

Persze, szokták mondani balliberális körökben, nem minden román ilyen. És az is igaz, hogy egy internetes fórumon megjelenő bekiabálásokat nem kell diplomáciai aktusként kezelni. Tény ugyanakkor, hogy ez az a közeg, amelyben az erdélyi magyarok élnek. És ez az a közeg, amiben orvoshoz járnak.
Az orvos-beteg kommunikáció pedig, ahogy arra világszerte számos tudományos kutatás rámutatott, még akkor sem problémamentes, ha az orvos és a beteg anyanyelve azonos. Még ilyenkor is előfordulhatnak félreértések, amik aztán félrekezeléshez, gyógyszer-túladagoláshoz és más, hasonló bonyodalmakhoz vezethetnek. Ha az orvos és a beteg anyanyelve eltér, ez a kockázat eleve többszörösére nő. De képzeljük el azt az egészségügyi ellátást, amely hátterében olyan lélektani viszonyok húzódnak meg, mint amire az említett újságcikk, a Román Orvosi Kamara elnökének nyilatkozata illetve az idézett olvasói hozzászólások utalnak.

Rossz belegondolni, hogyan érezhetik magukat, a főként idős, beteg magyar emberek, amikor a kórházi ágyon fekve, fájdalmakkal, félelemmel küszködve egy idegen nyelv használatára kényszerítik őket. Nem véletlen tehát, hogy Finnországban rendszeresen indulnak svéd nyelvtanfolyamok finn ápolónők számára, és az sem véletlen, hogy Dél-Tirol szerte mintegy 800 egészségügyi dolgozóval – köztük 700 orvossal – az intézmények azért nem kötnek végleges munkaszerződést, mert a régió egyik hivatalos nyelvéből – olaszból vagy németből – nem rendelkeznek nyelvvizsgával.

Csakhogy az erdélyi magyar betegek ügyének most már nemzetközi vonatkozása is. Románia ugyanis néhány hónapja ratifikálta az Európa Tanács nyelvi jogokkal foglakozó dokumentumát, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, és Bukarest többek között a szerződés 13. cikkelyének 2. paragrafusából a „c" pont teljesítését vállalta, mely szerint az egészségügyi és szociális intézményekben – mindenütt, nem csak ott, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot - a kisebbségi nyelvet beszélőket a jövőben anyanyelvükön fogadják és kezeljék. A charta Romániában idén januártól hatályos.

Mivel az Európa Tanács egy nemzetközi szakértő bizottság segítségével rendszeresen ellenőrzi, hogy a szerződő tagállam miként tartja be a nyelvi jogokra vonatkozó ígéreteit, rendkívül lényeges lenne, hogy már az első ellenőrzés alkalmával szembesüljenek az erdélyi helyzettel. Ehhez pedig mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy az erdélyi magyar szervezetek megakadályozzák, hogy Románia megtévessze és félrevezesse a Strasbourg-ból érkező raportőröket. Hiszen az, hogy a rendkívül simulékony és ravasz - egyszersmind zseniális - román diplomácia e téren mire képes, 88 éve közismert.

Mindennek érdekében elengedhetetlen lenne, hogy összegyűjtsenek és dokumentáljanak minden olyan esetet, amikor valakinek nehézségei támadtak abból, hogy nem használhatta anyanyelvét az egészségügyi intézményekben. Mivel Erdélyben mintegy másfélmillió magyar él, garantálható, hogy igen nagy számban fordulnak elő ilyen esetek. Ehhez kellene még csatolni a román lapoknak a témához kapcsolódó cikkeit, a jelentősebb politikusi nyilatkozatokat, illetve az olyan megnyilvánulásokat, mint a Román Orvosi Kamara elnökének fenti nyilatkozata.

Egy ilyen alapos, igényes és bőséges dokumentáció elegendő muníciót adna ahhoz, hogy az erdélyi magyarság a nemzetközi fórum előtt sikeresen szálljon síkra az egészségügyben előforduló diszkrimináció ügyében, és kikövetelje az európai szervezetek közbenjárását a kérdés megoldása érdekében.

Ez a feladat vár most az erdélyi magyar érdekvédelemre, a civil szervezetekre és a sajtóra.