Síkra szállok annak érdekében, hogy a román nemzeti zászló mellett minél szélesebb körben lehessen kitűzni a piros-fehér-zöld magyar nemzeti lobogót – jelentette ki mai sajtóértekezletén Markó Béla. Igen dicséretes nekirugaszkodás - volna mondjuk 1989-ben. Persze most sem véletlenül "magyarkodik" Bélánk.
Az RMDSZ elnöke hazafias felvezetésében kifejtette: ha neki kellene egy zászlót kitűznie, nem a székely, hanem a magyar nemzeti lobogót választaná, annak ellenére, hogy ő maga is székely(nek született - a szerk.). Hozzátette, igen szépnek tartja a székely zászlót is, de az RMDSZ 1990 óta azért küzd, hogy a piros, sárga, kék román nemzeti mellett a piros, fehér, zöld lobogó is kitűzhető legyen, amely, mint hangsúlyozta, nem a magyar állam, hanem a magyar nemzet zászlaja. Azért nem lehet a mai napig szabadon használni, csak a román társaságában, közintézményen pedig végképp nem - a 18 éves nagy, hősies küzdelem eredményeképpen.
Szekus Béla persze nem a nemzeti lobogónk melletti kiállás céljával tartotta sajtóértekezletét (nem szokása), hanem álnokul a Székely Nemzeti Tanácsnak arra a kezdeményezésére reagált, mely szerint minden Hargita, Kovászna és Maros megyei állami intézmény épületére ki kellene helyezni a székely zászlót. Így szól a markói logika: ne tegyük ki a székely zászlót, melyet nem szabályoz a törvény, nem lévén egyik állam zászlaja sem, viszont "küzdjünk" továbbra a magyar kitételének lehetőségéért (RMDSZ-es módszerekkel). Mert az erősíti ám igazán a nemzeti öntudatot.
(RMDSZ-tájékoztató nyomán)