Tizenöt rögtönzött házat romboltatott le Catalin Chereches nagybányai polgármester a város határában annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy cigányok által lakott telepet a város többi részétől.
Zoom
A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a házakat illegálisan építették fel olyan cigányok, akik más településekről érkeztek. A hivatal két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „megtisztítja” az erdélyi város tereit a törvénytelenül kisajátítóktól. Az intézkedések következtében csak az elmúlt évben több mint 150 családnak kellett új otthon után néznie. Catalin Chereches polgármester kijelentette: senki sem építhet engedély nélkül házat, kalyibát, sátrat sem a város szélén, sem a város közepén.
„Egy civilizált várost szeretnénk, és ennek érdekében meg kell lépnünk ezeket a lépéseket. Nem tolerálhatjuk tovább a törvénytelenséget, illetve nem legitimálhatjuk ezeket az áldatlan körülményeket azzal, hogy továbbra is karba tett kézzel szemléljük ezt a jelenséget” – nyilatkozta a polgármester. Az elöljárót az is zavarja, hogy a beköltözők lovas szekerekkel közlekednek a város központjában. A helyi rendőrség vezetője, Gheorghe Perian arról számolt be, hogy a lerombolt 15 házban 22 felnőtt és 5 gyermek lakott. A városháza nem biztosít nekik lakást, arra kérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.
A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa a törvénytelen építkezéseket és az illegális térfoglalást.
Cherechest egyébként az elmúlt években is számos bírálat érte a helyi cigány közösséggel kapcsolatos határozott intézkedései miatt. Az elöljárót hazai és nemzetközi civil szervezetek is többször rasszizmussal és diszkriminációval vádolták, a CNCD, majd a legfelsőbb bíróság pedig hatezer lejes bírság kifizetésére kötelezte az elöljárót a városvezetőség által felépíttetett fal miatt, amely a cigányok lakta városrészt választja el az egyik forgalmas műúttól. Nagy felháborodást váltott ki az is, hogy a polgármester 2012-ben több cigány családot ideiglenesen a Cuprom rézfeldolgozó üzem évek óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe költöztetett.
(Krónika nyomán)