A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban mondta ki a benesi dekrétumok érinthetetlenségét. Ezzel a kihívó határozatával egyértelmű politikai támogatást adott azoknak a gyilkos indulatú rendeleteknek, amelyek az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának minden pontját sértik.



A Magyarok Világszövetsége 2001. június 13. és 2002. november 7. között Strasbourgban és Brüsszelben, az Európai Parlamentben hat alkalommal szervezett politikai rendezvényt /meghallgatás, nemzetközi sajtóértekezlet, szeminárium, vitafórum/, és tudatosította az európai döntéshozókban a Szlovákiában tovább élő benesi dekrétumok veszélyét a bővülő EU-ra. A lobbizás döntő pillanataiban az MVSZ kiadott egy angol, francia, német, olasz nyelvű fehér könyvet – Benes Decrees, Taking Victims in 2002 /A benesi dekrétumok 2002-ben is szedik áldozataikat/ –, amelynek bemutatójára Brüsszelben, az EP épületében, több mint húsz EP képviselő és a nemzetközi sajtó jelenlétében került sor. A kötetet még aznap kézbesítették az EP valamennyi, több mint hatszáz, képviselőjének. Ez érezhetően nyomot hagyott az európai nagypolitikában, ám a magyar politikum, és a felvidéki magyar politikum felelőtlenül viszonyult az akkor felkínált történelmi lehetőséghez. A szlovák parlament mostani határozata fájdalmas válasz a magyar politikai osztály mulasztására.

A tovább élő, gyilkos szándékú benesi dekrétumok szemléltetésére alább és csatoltan, teljes terjedelmében újraközöljük a Magyarok Világszövetsége felvidéki országos tanácsának közgyűlésén 2002-ben elfogadott összefoglaló jelentést.

MVSZ Sajtószolgálat









Történelmi tény, hogy az 1918-ban létrehozott Csehszlovák Köztársaságnak a szlovákiai magyarság elleni politikai és gazdasági elnyomás egyik leghatékonyabb eszköze az ún. I. földreform volt. A földreformot szabályozó 215/1919 számú, 1919. április 16-án kelt törvény, mint kisajátítási törvény került a köztudatba, amelynek alapján minden 150 hektár feletti mezőgazdasági terület, illetve minden 250 hektárnál nagyobb egyéb földterület az állam tulajdonába került.

Ezen „agrárreform” lebonyolítása egyrészt a magyar nemzetiségű birtokosréteg gazdasági erejének megtörése mellett egy folyamatos és nagyarányú etnikai-nemzetiségi átrendeződést idézett elő Szlovákia és Kárpátalja magyarok lakta vidékein.

A gyakorlatban ez az átrendeződés már az 1920 évek elején csehek, morvák és szlovákok betelepítésével létrehozott telepesfaluk kialakításával kezdődött el. Az összefüggő és zárt magyar etnikum településszerkezetének a megbontása leginkább a Csallóközben, Komárom, Ipolyság és Léva környékén, valamint Pozsony és Érsekújvár között történt.

Jogi keretet a telepítéshez nélkülözhetetlen földhöz az 1920. január 30-én kelt 81/1920 számú törvénycikkely, az ún. k i u t a l á s i törvény adta meg, amely kategóriákba sorolta be a földkiutalásra jogosult személyek csoportját, különösképpen kiemelve a „legionáriusok és a csehszlovák fegyveres erők tagjait, azok leszármazottjait, valamint a háborúban elestek” körét.

A földek kiutalása az e célra létrehozott Állami Földhivatal hatáskörébe tartozott.

Ma már bizonyítható tény, hogy a jelenlegi Szlovákia területén „ kiutalt földek” hivatalosan megszabott árát a kedvezményezett telepesek jelentős része sohasem fizette ki. Ezen állítást teljes mértékben igazolják a telekkönyvi birtoklapok, amelyekben még 1995-ben is sok esetben az eredeti magyar nagybirtosokat vezették és mutatták ki, mint tulajdonosokat.

Az I. földreform keretében a csehszlovák állam által politikai célzattal létrehozott telepesfalvak megléte gazdaság-politikai és etnikumátrendező történelmi valóság, amely az ún. Benesi dekrétumokkal tetőződött.




Benesi dekrétumok a gyűjtőneve mindazon elnöki rendeleteknek, amelyeket Dr. Edvard Benes, köztársasági elnök a II. világháború alatt, valamint 1945. májusa és októbere között bocsátott ki.

Ezeket a dekrétumokat az 1945. október 28-án megalakult ún. Ideiglenes Nemzetgyűlés erősítette meg, mégpedig az általa 1946. március 28-án jóváhagyott alkotmánytörvénnyel.




Az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrejötte kizárólagos etnikai alapon történt. Az 1945. augusztus 25-én kelt 48. számú kormányrendelet 6. cikkelye szerint mind a választók, mind a választhatóak kizárólag cseh , szlovák vagy más szláv nemzetiségű állampolgárok lehettek, és ezen jogszabály 7. cikkelye szerint a megválasztott képviselők is.

A német és a magyar nemzetiségű személyek nem választhattak és nem voltak választhatóak tekintettel arra a körülményre, hogy az 1945. augusztus 2-án kelt 33. számú elnöki alkotmánydekrétum 1. paragrafusa alapján, minden német és magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár 1945. augusztus 10. napjával elveszítette csehszlovák állampolgárságát.




A folyamatosan kibocsátott elnöki dekrétumok alapján megszűntetésre lettek ítélve a magyar és német iskolák, tilos volt magyar és német nyelven istentiszteletet szolgáltatni.

A Benesi dekrétumok legsúlyosabb rendelkezéseit a német és magyar kisebbség egészére vonatkozó kollektív háborús bűnösökként történő megbélyegzése, valamint e jogi alapállásból történő mindennemű vagyoni javaik elkobzása jelentette. Mindezt egyértelmű megtorlási szándék motiválta, a német és a magyar kisebbségek gazdasági-politikiai likvidálásának hathatós eszközeként, amelyre alig van példa az újkori civilizáció történetében.

A rendelkezés egyúttal retroaktív hatállyal, 1945. március l-vel lépett életbe.

Ugyanezen dekrétum alapján az elkobzott vagyon szétosztás alá esett etnikai alapon cseh, szlovák és más szláv nemzetiségű személyek javára.

Ez a 108/1945 számú elnöki dekrétum, illetve Szlovákia területére vonatkoztatva a Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945 számú törvényerejű rendelete szolgáltatták a jogi keretet az ún. II. földreform végrehajtásához és újabb telepesfalvak létrehozásához az elkobzott magyar mezőgazdasági birtokokon. A magyaroktól elkobzott földbirtokokon az ún. II. földreform keretében létrehozott szlovák telepesfalvak további etnikai-nemzetiségi átrendeződést idéztek elő Dél-Szlovákiában.

A kisemmizett német kisebbséget karhatalommal zavarták ki az országból, kötelezően hátrahagyva minden vagyonát, ami megcáfolhatatlan történelmi tény.

A vagyonától megfosztott, áttelepítésre ítélt, nagyságrendileg 100 000 magyar nemzetiségű személyt akarata ellenére áttelepítették Magyarországra, és Szlovákiában maradt vagyonába az arra jelentkező szlovákokat telepítették át Magyarországról.

A munkakötelezettséget elrendelő dekrétumra hivatkozva vagyontalan ill. szegénysorsú magyarokat 1945-1946 telén Csehországba deportálták ún. közhasznú munkára. Valójában karhatalommal tehervagonokba terelték a kijelölt családokat, tekintet nélkül asszonyokra, gyermekekre, öregekre, csecsemőkre, és cseh valamint morva parasztokhoz vitték őket cselédeknek.

A telepeseknek való földjuttatást az állam feltételekhez szabta, melyek nevezetesen a földhöz kötött állandó lakhely, a juttatási ár kifizetése, valamint a juttatott föld megművelése voltak.

A mezőgazdaságban az 1949-1951-es években végrehajtott szocialista kollektivizáció eredményeképpen minden mezőgazdasági földterület kötelezően közös, szövetkezeti használatba ment át.

Ugyanígy az államra szállt át a politikai perzekúció elől az emigrációba menekülő személyek hátrahagyott tulajdona is.

Az illetékes államigazgatási szervek az 1950-es évek végén határozattal megvonták a visszatelepült szlovák telepesektől a juttatott földekhez való jogviszonyt.

Ugyanis a földjuttatás ténye mint ingatlanszerzési jogi titulus az eredeti földjuttatási feltételek megszegése végett nem került telekkönyvezésre. Maga földelvonás ténye jogszerű volt az akkor érvényben levő polgári jog, valamint a közigazgatási jog szerint is.




Az 1989-es politikai fordulat után a Csehszlovák parlament 1991 június 24-i hatállyal fogadta el a 229/1991 T.t. számú földtörvényt. Ezen jogszabály volt hivatott kárpótolni a diszkriminatív és emberi jogokat tipró Benesi dekrétumokat, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945 számú elkobzási törvényrendeletét.

A fentnevezett földtörvény úgy rendelkezett, hogy záros határidőn belül, Csehszlovákia területén állandó lakhellyel bíró állampolgárok a megszabott feltételek teljesítése mellett, visszaigényelhették az államra átszállt földtulajdonukat. A szóban forgó földtörvény azonban az idevonatkozó Benesi dekrétumokat nem hatálytalanította, csupán úgy rendelkezett, hogy a továbbiakban az I. földreformot szabályozó 215/1919 számú törvény, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945 számú konfiskációs rendelete alapján már nem lehet eljárni .

Ezen „demokratikusnak” nevezett földtörvény szerint az elkobzott földtulajdon csupán 50 hektár terjedelemben, míg minden más titulusból az államra átszállt földbirtok 250 hektár felső határig volt visszaadható. Mivel a vagyonelkobzás csak a német és a magyar kisebbséget érintette, a demokratikusnak deklarált földtörvény ismételten legalizálta az etnikai alapon történő megkülönböztetést.

Egyidejűleg felszínre került a Benesi dekrétumokkal életre keltett vita az elkobzott mezőgazdasági földtulajdon birtoklásáért, ugyanis jogigénnyel léptek fel azon szlovák telepesek is, akik annak idején a juttatásról lemondtak és a kiutalt földeket elhagyva visszatelepültek eredeti lakhelyükre.

Az állam, hatalmi szóval újból beavatkozott a földtulajdonlás elrendezésébe. A parlament a 93/1992 T.t. számú földtörvény-módosítással megszüntette a visszaigényelhető 250 hektáros felső határt és törvénybe iktatta a v é l t földtulajdonosi státuszt. A gyakorlatban ez a magyaroktól elkobzott és szlovák telepeseknek juttatott, majd általuk elhagyott és részükre sohasem telekkönyvezett földekhez való igényt emelte újból törvényerőre.

Az eredeti földtörvényt még a Cseh és Szlovák Föderatív köztársaság parlamentje hozta meg. 1993. január 1-el önállóvá vált Szlovákia, melynek parlamentje által elfogadott és 1993. augusztus 26-val hatályba lépett 186/1993 T.t. számú újabb törvénymódosításával visszaállította a 250 hektárig visszaadható összterületet az addig rendezetlen restitúciós igények esetében.

A Cseh köztársaság mind a mai napig a teljes elkobzott vagyonokat kárpótolja, területi korlátozás nélkül.

Elvitathatatlan tény, hogy még 2002. februárjában is jelentős az elkobzott vagyonok visszaállítását kérelmező, e l b í r á l a t l a n igények száma.

Azokat a 250 hektár feletti földterületek visszaigénylőit, akik jogigényéről az illetékes földhivatalok 1992. február 18-a és 1993. augusztus 26-a között még nem hoztak döntést, állami diszkrimináció révén ismételten megfosztották az eredetileg elkobzott és a kárpótlásra jogosult földvagyon különbségével.

A Szlovákiában meglevő földtulajdonláshoz kapcsolható, nemzeti-politikai feszültség ellensúlyozására az állam újabb beavatkozást eszközölt. A Szlovák parlament általa meghozott 180/1995 T.t. számú törvényével jogi keretet biztosított az ún. vélt tulajdonosi viszony legalizálására. Elbirtoklás jogcímén és állami költségen a juttatott szlovák telepesek 50 évvel a Benesi dekrétumok kihirdetése után válnak az elkobzott földek tulajdonosaivá. Az idézett törvény kimondja, hogy az elbirtoklási igény csak akkor megalapozott, amennyiben a vitatott föld nem esik a 229/1991 számú földtörvény szerinti restitúciós eljárás alá.

A magyar nemzetiségű állampolgárok restitúciós igényének gátolására az illetékes állami hivatalok más törvényellenes eszközhöz is folyamodnak. Megfellebbezhetetlen közigazgatási határozattal megszakítják a restitúciós folyamatot, miközben egy másik állami hivatal meghozza az elbirtoklási határozatot a juttatott telepesek javára. Az így megszerzett tulajdonjog kataszteri bejegyzésre kerül, és ez a joghelyzet azután már mint törvényes akadály meggátolja az eredetileg elkobzott földek tulajdonjogának a visszaállítását

Az ilyen törvénysértő eljárásnak az a következménye, hogy a magyar kisebbséget megfosztják és örökre elszakítják eredeti, ősi földterületeiktől.

Az illetékes közigazgatási szervek állandó jogi és metodikai támogatást élveznek az államhatalmi szervek részéről. Az ilyen államhatalmi utasítások közül a legkirívóbb az 1996. június 6-án kelt „jegyzőkönyv” amely a Szlovák kormányhivatal, a Legfelsőbb bíróság, a Pozsonyi kerületi bíróság, a Pozsony-vidéke földhivatal, valamint a hivatalosan metodikai szerepet betöltő Földügyi minisztérium képviselőinek a közös jogállására épül. Noha ez a jegyzőkönyv nem bír semmilyen jogerővel, ugyanis sohasem volt kihirdetve a hivatalos törvénytárban mint érvényes jogszabály, a rá való hivatkozás alappillére a földhivatalok eljárási módozatának. Maga az egybegyűltek összessége nem egy törvény által létrehozott testület, tehát jegyzőkönyvezett véleménye legfeljebb szakmai jellegű értekezés. A jegyzőkönyv resumé-je, hogy a telepeseknek a juttatott földről való lemondás, ill. annak az 1950-es évek végén az állami szervek általi megvonása hatáskörbeli túllépés volt, s ezért érvénytelen. Jogállamban viszont egy jogerős, megfellebbezhetetlen döntés megszüntetése, amely vélhetően ab ovo törvénysértő, kizárólagosan bírósági hatáskörébe tartozik.

A metodikai szerepet betöltő földművelésügyi miniszter, Pavel Koncos, aki a szlovák kormány tagja, körlevelekben (pl. 1866/2001-100 számú, 2001.6.14-én kelt levele) instruálja a kerületi elöljárókat, hogy miként lehet és kell visszautasítani az elkobzott vagyonok visszaadására érvényesített restitúciós igényeket.

Azok a volt csehszlovák állampolgárok, akik mindennemű vagyonukat hátrahagyva kényszerűségből hagyták el hazájukat és váltak más állam polgáraivá, semmiféle kárpótlásban nem részesülhetnek.

Párkány, 2002. február 16-án

A Magyarok Világszövetsége

Szlovákiai Országos Tanácsának Közgyűlése



Melléklet


- 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma – „ az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek állami kezeléséről.”

- 1945. június 21-én kelt 12. számú dekrétuma – „ a németek, a magyarok, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgős elosztásáról.”

- 1945. június 19-én kelt 16. számú dekrétuma – „ a náci bűnösök, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságokról.”

- 1945. július 20-án kelt 28. számú dekrétuma – „ a németek, a magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjeinek cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről.”

- 1945. augusztus 2-án kelt 33. számú alkotmánydekrétuma – „a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről.” / Ezen alkotmánydekrétum volt a jogalap a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának az elvonásához, elvesztéséhez./

- 1945. augusztus 25-én kelt 47. számú dekrétuma – „ az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrehozásáról”

- 1945. szeptember 19-én kelt 71. számú dekrétuma – „ azon személyek munkakötelezettségéről, akiktől megvonták csehszlovák állampolgárságukat.” / A 3.cikkely utolsó mondata alapján „ a munkára való beosztásról szóló döntés végérvényes ”… tehát fellebbezhetetlen volt.

- 1945. szeptember 25-én kelt 81. számú dekrétuma – „ az egyletekkel kapcsolatos némely intézkedések” /Ezen dekrétum alapján történt meg a német és magyar egyletek, társulások feloszlatása és vagyonának konfiskálása./

- 1945. október 4-én kelt 105. számú dekrétuma – „ a közalkalmazottak tevékenységét átvizsgáló megtisztító bizottságokról” / A közalkalmazottak kizárólag cseh, szlovák vagy egyéb szláv nemzetiségűek lehettek és büntetendő cselekedetnek számított, amennyiben német vagy a magyar nemzetiséghez tartozónak vallotta magát./

- 1945. október 25-én kelt 108. számú dekrétuma – „az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról” / Ezen dekrétum alapján történt meg a német és magyar jogi és természetes személyek mindennemű vagyonának konfiskálása mint ellenség, kollektív bűnösök terhére. Továbbá ezen dekrétum alapján történt a konfiskált német és magyar vagyon szétosztása és az abba való betelepítés cseh, szlovák és a dekrétum szerint arra érdemes természetes valamint jogi személyek javára./





- 1944. szeptember 6-án kelt 6. számú törvényerejű rendelete – „ a német és a magyar nemzeti kisebbség oktatásügyének és istentiszteleti nyelvének rendezéséről“ / Megszűntek a német és a magyar iskolák. Tilos volt német és magyar nyelven istentiszteleteket tartani. /

- 1945. június 5-én kelt 50. számú törvényerejű rendelete – „a vagyon állami kezelés alá helyezéséről“ / Az államilag megbízhatatlan személyek, nevezetesen a német és a magyar nemzetiségű személyek Szlovákia területén található mindennemű vagyona állami kezelésbe megy át, kivéve az ingó és az ingatlan mezőgazdasági vagyont, személyi ingóságokat./

- 1945. augusztus 23-án kelt 104. számú törvényerejű rendelete – „ a németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról“ /Ezen rendelet alapján történt meg egyidejűleg a németek és a magyarok teljes mezőgazdasági vagyonának az elkobzása, annak szétosztása főleg belső telepítés céljaira, valamint külföldről hazatelepülő szlovákok számára. Így az ún. II. földreform következményeképpen további telepesfalvak jöttek létre az elkobzott magyar földeken. A juttatás feltételeihez tartozott a helyhez kötöttség, a juttatási ár kifizetése, valamint a földek megművelése./

A felsorolt dekrétumok és rendeletek csupán töredékét képezik azon jogszabálycsomagnak, melyet még ma is „Benesi dekrétumok“ gyűjtőnév alatt ismer a világ. Az idézett dekrétum ill. rendelet megnevezése híven tükrözi annak szellemét, küldetését és végrehajtását, mind de iure, mind de facto.


Kapcsolódó: Tüntetés készül a szlovák követség előtt