A belgrádi Kombank Arénában gyűltek össze pénteken a haladó rezsim szimpatizánsai, illetve mindazok, akik jelenlétükért cserébe megtarthatják munkahelyeiket (már akinek van), vagy kaptak egy szendvicset, ami jelen pillanatban a szerb kormány egyik legerősebb valutája.
A kampányrendezvényen ugyanakkor több szerbiai és európai politikus is felszólalt, köztük a jelenlegi szerb elnök, Tomislav Nikolić, Gerhard Schröder egykori német kancellár, de jelen volt a fideszes Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter is.
Zoom
Szijjártó a megszállók nyelvén fényezte az ülepeket
Ez utóbbi politikus részvétele, nyilatkozatai, a szerb kormány fejével való baráti összeborulása azonban kérdéseket vet fel, még annak tükrében is, hogy hasonlót már láttunk korábban, de Vučić kampánya során az elmúlt napokban is.
„A Nyugat-Balkán stabilitásához elengedhetetlen egy stabil, nyugodt és erős Szerbia megléte, ehhez pedig szükség van az európai integráció folytatásához” – hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki szerb nyelven szólalt fel. Ebben talán segítségére volt Pásztor István is, a VMSZ elnöke, aki a balkáni állam hivatalos nyelvén sok esetben jobban fogalmaz, mint magyarul.
“Ha néhány évvel ezelőtt egy szerb elnökjelölt a magyar külügyminisztert hívta volna meg a kampánygyűlésre, minden bizonnyal azt gondolták volna róla, hogy elment a józan esze” – fogalmazott Szijjártó Péter.
"A magyarok számára biztosított jogok elérik az európai standardokat"
Aláhúzta, hogy „a magyarok és szerbek közötti történelmi barátság létrehozása nagymértékben Aleksandar Vučić érdeme, aki olyan erőfeszítéseket tett és olyan kompromisszumokat vállalt, amelyeket csak bátor emberek, bátor vezetők tudnak megtenni. Nagyon becsüljük mindazt, amit önök az utóbbi időben az itt élő magyarokért tettek. A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában” – szögezte le Szijjártó Péter.
“A történelmi feszültségektől terhelt viszonyunk történelmi barátsággá vált. (...) A jószomszédi viszony, a barátság mindkettőnket erősít, a veszekedések, a konfliktusok pedig legyengítenek minket”.
"A magyarok és szerbek közötti történelmi barátság létrehozása nagymértékben Aleksandar Vucic érdeme, aki olyan erőfeszítéseket tett és olyan kompromisszumokat vállalt, amelyeket csak bátor emberek, bátor vezetők tudnak megtenni". "A magyar kormány és a magyar miniszterelnök sokat tett azért, hogy Magyarország erős legyen, Budapest érdeke pedig az, hogy Szerbia is erős legyen. Ehhez arra van szükség, hogy Szerbia minél gyorsabban haladjon előre az európai uniós integráció folyamatában." "Aleksandar Vucic az európai integráció mellett elkötelezett politikus, Magyarország segíteni fog Szerbiának ebben, mint ahogyan eddig is segített."
“Nagyon becsüljük mindazt, amit önök az utóbbi időben az itt élő magyarokért tettek. A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában.” Az MTI által közölt részletek Szijjártó szerbül elmondott (!) beszédéből.
Nos, a magyar külügyminiszter emlékezetéből szemmel láthatóan kitörlődött néhány fejezet a délvidéki magyarság sorsát érintő utóbbi, mintegy húsz évről, vagy soha nem is volt tisztában a balkáni országban uralkodó állapotokkal.
Szijjártó a balkáni stabilitásról, nyugodt és erős Szerbiáról beszélt. Azonban az általa felsorolt jelzők egyike sincs még köszönő viszonyban sem a Vučić-féle politikával. Ellenkezőleg: az utóbbi hónapokban éppen a haladó kormány által szított gyűlölködő politika kavarta fel a volt jugoszláv tagköztársaságok közötti állóvizet. Emellett a szerb kormány eszement fegyverkezése (a romokban heverő gazdaság árnyékában) sem ad okot az optimizmusra. A korrupcióról, a bűnszövetkezetek terjeszkedéséről nem is beszélve.
A tény, hogy Vučić meghívta mítingjére a magyar külügyminisztert, azt tükrözi, hogy a szerb kormány feje felismerte szavazóbázisának egyik bővítési lehetőségét. Hiszen a VMSZ pártkatonái (akik a helyi magyarság elenyésző rétegét képviselik ugyan) biztosan a 6-os számot fogják bekarikázni a választásokon (erre maga Pásztor is felszólította őket). Ennek érdekében jót tesz Ácónak a magyar kormánnyal való összeborulás, ugyanakkor nemzetközi viszonylatban is jó színben tünteti fel magát.
Teljes melléfogás
A Szijjártó által említett, „a vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek” ismét teljes melléfogás. A kilencvenes években, a balkáni vérengzések idején tájékoztatási miniszterként szereplő Aleksandar Vučić közvetett módon ugyan, de hozzájárult sok délvidéki magyar tragédiájához (is). A szerbiai sajtóban akkoriban megjelent uszító és soviniszta közlemények nagymértékben kihatottak az események alakulására. Számos magyar kiskatona lelte halálát a délszláv frontokon ennek a politikának köszönhetően, ezeket a tényeket pedig nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Napjainkban ez a történet tovább zajlik, csak éppen más alakot, ún. európai formát öltött. A délvidéki magyarok manapság tömegesen hagyják el az országot, és próbálnak boldogulni idegen környezetben, tudatában annak, hogy jogaik és lehetőségeik ma is ugyanolyan csorbát szenvednek, mint húsz évvel ezelőtt.
Zoom
Él és virágzik Szijjártó és a Seselj-fióka megbonthatatlan barátsága
Mindezek mellett az Európát sújtó migránsválság is súlyosan érinti Szerbiát, ezen belül pedig szintén a Délvidék a leginkább veszélyeztetett régió, ahol immár a polgárok személyes élettere is kérdésessé vált. Ez persze nem érdekli sem a VMSZ-t (amely csaknem kacsalábon forgó, méregdrága ingatlant vásárol magának), sem a jelenlegi magyar kormányt, legkevésbé pedig a Vučić-féle rezsimet. Egyéb példákkal is alá lehetne támasztani érveléseinket, de ez egy külön írást érdemelne.
Nem vonjuk kétségbe, hogy a szerb-magyar diplomáciai kapcsolatok ápolása elengedhetetlen és fontos küldetés, de barátnak nevezni a szórványmagyarság érdekeit lábbal tipró haladókat enyhén szólva is felelőtlenségre és a helyi politikai és társadalmi viszonyok ismeretének hiányára utal. Még akkor is, ha a szerb kormány feje és az őt támogató helyi „magyar érdekképviselet” ezt másképpen igyekszik feltüntetni.
(DélHír - Fehér János - Kuruc.info)
Kapcsolódó: