A vereckei honfoglalási emlékmű felrobbantására készülő, Cserkaszi megyei lakosokból álló bűnbandát fogtak el Kárpátalján - jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A helyszínre tartó csoportot felbérelték a magyar emlékmű felrobbantására. A feladatot a hivatalos közlés szerint a csoportnak "sürgősen végre kellett volna hajtania, az utóbbi időben ugyanis kiéleződött az ukrán-magyar viszony". A Kárpátalja megyében, a Vereckei-hágón található emlékmű elleni terrorcselekménynek "tűzre öntött olajként" kellett volna szolgálnia - idézte a belügyminiszter Facebook-bejegyzését az Unian hírügynökség.
Zoom
A jelentés szerint a csoport tagjait a határ közelében vették őrizetbe. Elfogásukkor gázpalackhoz erősített, detonátorként üzemelő robbanószerkezetet és RGD-5 típusú kézigránátokat találtak náluk.
A nyomozás kiderítette, hogy a bűnbanda más bűncselekmények elkövetésében is részt vett. Az ügyben folytatódik a nyomozás.
Avakov összesen nyolc korábbi bűntettüket sorolta fel, közöttük lengyelek elleni és antiszemita támadásokat is. Az utóbbi komoly hiba volt, tanulhattak volna a zsidókkal bratyizó Jobb Szektortól.
Zoom
Zoom
Frissítés:
(Kuruc.info - MTI)