Hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) egy takarítócég ellen, amely nyilvános Facebook-bejegyzésében azzal a kikötéssel hirdetett meg marosvásárhelyi állásokat, hogy azokra magyar és "roma" nemzetiségűek nem jelentkezhetnek – közölte a Krónikával Asztalos Csaba.
Zoom
A CNCD elnöke ugyanakkor nem kívánt nyilvánosan állást foglalni az ügyben. Asztalos rámutatott: ritkán olvashatók efféle "különleges" alkalmazási feltételek, amikor azonban ilyesmi előfordul, a diszkriminációellenes tanács mindig megteszi a szükséges intézkedéseket. A magyar és a "roma" nemzetiségű jelentkezők kizárásával személyzetet toborozni próbáló cég 2000-től 100 ezer lejig (120 ezer - 6 millió Ft) terjedő pénzbírsággal sújtható.
A CNCD egyébként legutóbb 2013 őszén találkozott hasonlóan kirívó esettel, amikor egy szatmárnémeti vállalkozó ékszerboltjába keresett elárusítónőt. Hirdetésében kikötötte, hogy előnyben vannak a munkatapasztalattal rendelkező, jó megjelenésű, fiatal személyek, ám magyar nemzetiségűt nem alkalmaz.
Asztalos szerint körülbelül egy hónapba telik, míg feltérképezik a céget, és beidézik a CNCD bukaresti székhelyére a Quality Cleaning Service vezetőjét, illetve a hirdetés megosztóját. Arra a kérdésre, hogy amennyiben diszkriminációt állapítanak meg, mekkora az esély arra, hogy a bírságolt fél kifizeti a büntetést, vagy a bíróságon fellebbez, a testület elnöke elmondta, sokan megpróbálják kicselezni, vagy legalábbis elodázni a döntés végrehajtását, azonban a bíróság az esetek 85–90 százalékában a diszkriminációellenes tanácsnak ad igazat.
Zoom
"Román cég románoknak!" – így kezdte facebookos álláshirdetését a Quality Cleaning Service, amely lépcsőházi takarítószemélyzetet toboroz Marosvásárhelyen nettó 1800 lejes (110 ezer Ft) fizetésért, továbbá biztosítják a munkahelyre való szállítást, napi egy meleg ebédet, havonta egy tisztítószerekből összeállított csomagot, és a telefonszámlát is elszámolják – a cég összesen 17 állást kínál.
A hirdetés elején írt mottóra a szöveg végén adnak magyarázatot, ugyanis kertelés nélkül kijelentik: "Nem alkalmazunk magyar vagy roma nemzetiségű állampolgárokat. Cégünk fenntartja azon jogát, hogy saját kritériumrendszere szerint válogassa meg személyzetét".
A hirdetést Adriana Boaru tette közé a Locuri de munca – judetul Mures (Állások Maros megyében) elnevezésű, illetve személyes Facebook-oldalán. Mielőtt diszkrimináló jellege miatt a Facebook eltávolította a megosztást, a 29 éves hölgy több vitát is lefolytatott a hátrányos megkülönböztetést szóvá tevő személyekkel. A helyenként alpári hangnemet megütő Boaru – aki borítóképként a háborús bűnösnek minősített Ion Antonescu fotóját használja – több magyarellenes bejegyzése néhány óra múlva eltűnt.
(Krónika nyomán)