Nem tudtak megegyezni a két Srí Lanka-i pékmester „sorsáról”, ezért lakossági fórumot javasolt szombatra Gyergyóditró polgármestere. A helybéliek tapssal fogadták a salamoni döntést - írja a Székelyhon.
Zoom
Fotók: Beliczay László
A gyergyóditrói katolikus templomban gyülekeztek a helybéliek szerdán délután, majd innen 16 órára a helyi művelődési ház udvarára vonultak. Ott a helyi segédlelkész, Bíró Károly nyugalomra intette az összegyűlteket, majd negyedmagával átvonult az éppen elkezdődött önkormányzati ülésre; később még további kéttucatnyi helybéli is részt vehetett az ülésen.
Zoom
Az ülésen Puskás Elemér polgármester azt kezdeményezte, hogy a különfélékkel kezdjék a napirendi pontok megtárgyalását – ezt el is fogadta a testület –, így hamarabb sorra kerülhet a nagy port kavart lakossági kérés: a polgármester indítványozzon népszavazást, amivel megakadályozható, hogy a község területén vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Zoom
"Legyen vége az uszításnak! Sajnálatos, hogy egyesek összekeverték a migrációt a vendégmunkával, ugyanakkor az is meglep, hogy a Facebookon mennyire megoszlott a közösség" – kezdte felszólalásában a polgármester, majd rögtön hozzátette, fura számára, hogy miért nem kezdeményeznek a helybéliek ugyanilyen lendülettel „szemétmentes Ditrót”, „családon belüli erőszak-mentes Ditrót”, vagy „falopásmentes Ditrót”.
Zoom
Meglátása szerint az lenne igazán nagyszerű, ha ilyen kérdésekben is ugyanilyen lendülettel és ekkora számban összefognának a helybéliek. „Egyeztettünk az érintett vállalkozás vezetőivel, akik azt mondták, nem találnak helyi szakmunkásokat. Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy a polgármester és a polgármesteri hivatal nem szólhat bele abba, hogy egy magáncég kit alkalmaz. Azzal is tisztában kell lenni, hogy polgármesterként bármit is lépek, az törvénytelen lenne, beleértve egy népszavazás kiírását is – húzta alá az elöljáró.
Zoom
Egy felszólaló fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „nem kell a ditróiaknak új kultúra”, ugyanis elegendő az övék, a munkaerőt pedig „meg kell fizetni”. A polgármester – látván a meddőnek induló vitát – azt javasolta, hogy a helyi művelődési házban szombaton délelőtt tíz órakor gyűljenek össze és ott beszéljék át a kérdést. Ezt a helyiek elfogadták, mi több, meg is tapsolták a polgármestert.
Zoom
Mint arról mi is beszámoltunk, az utóbbi napokban rendkívüli módon felbolygatta a helyi közösséget Gyergyóditróban két Srí Lanka-i pékmester jelenléte, akiket a Ditrói Pékség sütőipari vállalat alkalmazott. A Facebookon külön csoport jött létre „Migránsmentes Ditrót akarunk” elnevezéssel, ahol elszabadult a pokol, többek között azt kívánva, hogy „irtsák ki” a jövevényeket. Időközben a két – katolikus vallású – szakmunkást az őket alkalmazó cég néhány napja el is költöztette a településről, és a szomszédos Gyergyószárhegyen béreltek nekik lakást, írja a Székelyhon.