Az SNS vissza akarja kapni azokat a műkincseket, melyek a bécsi döntés miatt Magyarország birtokába kerültek. Ezek hiányában ugyanis nem vizsgálható Szlovákia SMS kurtaságú történelme, s ez bizony frusztrálja őket.
Vladimír ?e?ot (SNS) belügyi államtitkár ma arról tájékoztatta a sajtót, hogy pártja a közeljövőben gondoskodni szeretne arról, hogy a műkincsek visszakerüljenek Szlovákiába. Az SNS erre a célra az ún. jó erkölcsök intézményét használná ki. „Ha nem leszünk egymás adósai, biztosan jobban együtt tudunk majd működni minden téren“ – jelentette ki ?e?ot.
„Mivel az Európai Unió a szabadság, a biztonság és a jog hazája, ezért épp a jogot hívjuk segítségül, hogy az intézmény révén minden tagországot arra kötelezzünk, hogy visszaadják, ami nem őket illeti“ – összegezte ?e?ot.
Szerinte azokat a műtárgyakat kellene visszaadni, melyeket utóbb törvénytelenné nyilvánított jogcím nyomán, vagy egyenesen jogcím nélkül vittek el. Hozzátette, hogy Szlovákia nem az egyetlen ország, mely elvesztette kulturális örökségének egy részét. Feltételezi tehát, hogy az egyes országok összefognak, hogy egyesített erővel visszaszerezzék azt, ami jog szerint őket illeti. Hozzátette, hogy az említett kulturális örökség nélkül, mely Szlovákia örökségének alapja, nagyon nehezen vizsgálható Szlovákia történelme.
(Bumm)
Olvasónk hozzáfűzése: Hozzátennék egy ellenpéldát (persze számos van, mert az egész ország a mienk, de legyen), egy kicsit más területről: Kassán a Szlovák Műszaki Múzeum 1947-ben jött létre Műszaki múzeum név alatt. Érdekes, hogy rögtön a háború után, honnan volt a szlovákoknak annyi kiállítandó tárgyuk? Hát onnan, hogy 1939-45 között, amikor ott Magyarország volt a kormány úgy döntött, hogy Kassán létesítenek egy ilyen múzeumot. Vonatokban, vagonokban hordták oda a műszaki tárgyakat. A visszacsatolás után minden magyar tárgy ott maradt és a szlovákok megalapították a műszaki múzeumukat. Azokat a tárgyakat mikor kívánkoznak visszaadni a szlovákok? Gondolom ez költői kérdés marad még sok évig.