Részletek dr. Michl Ebner EP-képviselő gyűjteményéből, aki a szlovák kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének idézeteit közölte. Az új szlovák külügyminiszter első, magyarországi látogatásán leszögezte: az új kormány semmilyen felelősséget nem vállal a Slota magyarellenes kirohanásaiért. "Külügyminiszterünk" Göncz Kinga üdvözült mosollyal az ajkán fogadta e bejelentést.

"El kell mondjak egy rövid történetet. 1248-ban egy frank szerzetes ellátogatott a Kárpát-medencébe, és a következőket mondta: ahogy a vidéken sétáltam, azon tűnődtem, hogyan adhatott az isten egy ilyen gyönyörű földet ilyen csúnya embereknek? A szerzetes természetesen az ősi magyarokra gondolt, akik mongoloid külsejűek, görbe lábúak, és az undorító lovakkal éltek együtt. Kis lovakkal. Ezt írta a szerzetes, szóról szóra. És most, 800 évvel később, a mongoloidok valahogy eltűntek. Nem tudom, hogy mitől váltak civilizálttá, de azt hiszem, a szláv vértől. Sajnos. És nem tudom, hogy ezek a magyarok, akik magyaroknak nevezik magukat, azok mennyire magyarok. Szerintem úgy 90 % a szláv vér bennük, és 10 % az ómagyar. De még mindig megőrülnek a turulmadárért és ilyesmiért."
(2006. július, választási televíziós vita)

"Ha a Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges, akkor a magyarok a radioaktivitás erejével sugározzák magukból a szélsőségességet. Jobban, mint Csernobil. A legjobb megoldás az lenne, ha feltöltenénk az országot betonnal."
(2005. június 10.)

"A magyarok rákos daganat a szlovák nemzet testén, amit késlekedés nélkül el kell távolítanunk."
(2005. április 15.)

"A Magyar koalíció pártjának ténykedésétől még a 200 éve elhantolt szlovák holtak is felébrednek, kiugranak a koporsóból, hogy végre jól arconcsapjanak valakit."
(2005. január 24.)

"A kisebbség terrorizálja a többséget. Mindenütt a világon a terror ellen harcolnak, de itt [Szlovákiában] sokan nem tudják, hogy kik ellen kell harcolni."
(2002. november 18.)

"A szlovákok nagy általánosságban hülyék."
(Jan Slota válasza arra a kérdésre, hogy miért kaphatott a Magyar Koalíció több mint 11 százalékot a 2002-es választáson)

A szlovákiai Magyar Koalíció Párja olyan szervezet, amelyről a szlovák embereknek végre meg kellene érteni, hogy Szlovákia elpusztítására esküdött. Egy ilyen szervezet létezését nem is szabad engedélyezni."
(2002. április 29.)

"A magyarok folyamatosan rugdossák a fejünket, miközben jószomszédi viszonyról beszélnek. Nagyon remélem, hogy a szlovák bérceken nem lesz újra Magyar lobogó!"
(2002. január 14.)

"Tényleg ezt akarjuk? Mi szlovákok? Hogy visszajöjjenek a magyarok és felakasszanak minket a lámpaoszlopokra? Hogy a miatyánkot tanítsák nekünk magyarul? Nem! Kizárt! A tankjainkba ugrunk, és eltapossuk Budapestet. Harcolni fogunk, a hazánkért, minden egyes négyzetcentiméterért. Semmit sem adunk a Magyar seggfejeknek. Ó és bocsánat! Mi szlovákok rasszisták vagyunk. Ezért azt mondom, testvéreim: még megvannak a fegyvereink, még tudjuk, hogy kell tankot építeni. Köszönjük szépen!"
(1999. március 5.)

"Azok, akik szlovákia deli részén magyarnak képzelik magukat, valójában csak szlovákok, akik asszimilálódtak Magyarországhoz. … Az amerikai iskolákban angol nyelven kell tanulni. Azt akarjuk, hogy szlovák iskolákban szlovákul kelljen tanulni. A Magyar iskoláknak el kell tűnniük. A magánoktatásban persze mindenki olyan nyelven tanít, amilyenen akar, akár pápua-újguineaiul is."
(1998. szeptember 22.)

"Vissza kell hívnunk a csapatainkat Koszovóból, és Szlovákia déli részére kell irányítanunk, hogy megvédjük a szlovákokat a Magyar Koalíció autonóm akcióitól. … Nem törölhetjük el a hadkötelezettséget. Szükségünk van a tankokra, a tüzérségre, a légvédelmi erőkre, hogy az autonómiai törekvéseket eltaposhassuk. … Aki elaludt, azon kénytelen leszek használni a 200 kilós kalapácsomat és az 50 tannás tankomat, hogy ráébredjen a veszélyre!"
(1998 március)

(felvidek.ma nyomán)