Közel másfélezer résztvevővel vette kezdetét szerdán délelőtt az V. EMI-tábor a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág panzió területén. A rendezvényt, melynek idén partnere volt Hargita megye tanácsa is, további támogatásáról biztosította Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere.

Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester
Azt cselekszik ezek a fiatalok, amit ennek a nemzedéknek tennie kell, ezért támogatni fogom a jövőben is az EMI-tábort – jelentette ki a tábor ünnepélyes megnyitóján Mezei János, a város polgármestere, aki ugyanakkor elítélte a tábort az utóbbi időben ért sajtóbeli támadásokat. Nem lehet akkora recesszió, hogy a félretájékoztatásra ne jusson pénz, mondta a városvezető, hozzátéve: ragaszkodnunk kell ősi jelképeinkhez, mert ha engedünk a nemzeti szimbólumaink ellen indított hadjáratnak, akkor ma „csak” egyik zászlónkat feledtetik el, de holnap már a Szent Korona következhet.

Az EMI részéről Bagoly Zsolt nyitotta meg a tábort
Az Eckstein-Kovács Péter és az RMDSZ, valamint az SZDSZ köreihez köthető ún. liberális politikusok és újságírók támadásaival foglalkozott megnyitóbeszédében Bagoly Zsolt is, aki az EMI képviseletében szólalt fel. Bennünket örömmel tölt el, hogy egyre több fiatal érdeklődik nemzete történelme, hagyományai és hazája sorsa iránt, egyesek viszont, ráadásul éppen azok, akiket érdekeink, törekvéseink képviseletére választottak meg, együtt lépnek fel a nemzeti érzelmű fiatalok ellen a román sovinisztákkal, mondta, a szenátor „elnöki tanácsadásának” tulajdonítva az eddig példátlan ellenőrzéseket, melyekkel fentről jövő utasításnak engedelmeskedve próbálják napok óra megfélemlíteni az illetékes hatóságok az EMI-vel együttműködő gyergyói cégeket és magánszemélyeket.

Bakay Kornél előadást tart
Az első előadást Bakay Kornél régész, történész tartotta telt ház előtt, aki a magyarság eredete, az indoeurópai tengerben való idegensége szempontjából próbált magyarázatot találni az európai népek többségét jellemző magyarellenességre. Mi minden keveredettség ellenére is Kelet népe vagyunk, soha nem leszünk mások, s ha ezt vállaljuk, talán meg tudunk küzdeni az elkövetkező idők nehézségeivel is, amint tettük azt a XIX. század második feléig, amikor betört hozzánk a magyarságtól teljesen idegen liberalizmus – vélekedett az előadó.




Ezt követően Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke adott számot az SZNT által az elmúlt egy évben megtett gyakorlati lépésekről. Beszélt az „internetes térfoglalásról”, azaz a .sic domainvégződés elnyerését célzó törekvésről, melyért eddig több mint harmincezer aláírás gyűlt össze, említette a Székely Termék nevű kezdeményezést, melyért az SZNT vélhetően fővédnökséget vállal, és szó volt az SZNT által kezdeményezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is. Arra a kérdésre, miért nem tesz eleget a részvételre való felkérésnek az RMDSZ, Izsák Balázs azt válaszolta: Markó Béláék mindent alárendelnek a kormányba való visszatérésnek, és valószínűleg úgy ítélik meg, hogy nem tesz jót e célnak egy olyan fórumon való részvétel, mely a székely parlament előfutára hivatott lenni. De ha szembe akarnak menni a közösség akaratával, akkor ezt mondják ki nyíltan – szólította fel az SZNT-elnök a párt vezetését. Az SZNT azon határozatát, melyben arra buzdítják a székelyeket, érvénytelentsék a szavazólapokat a romániai elnökválasztáson, úgy magyarázta: ezáltal azt üzeni a székelység, hogy nem hajlandó elnököt választani Romániának addig, amíg nem választhat elnököt Székelyföldnek.



Az aug. 9-éig tartó programsorozatról bővebben: www.emitabor.hu
(Kuruc.info)