Tegnap este Tőkés László a kolozsvári ‘56-os megemlékezés-sorozat nyitányaként beharangozott koncerten vett részt, amelyet a Kolozsvári Magyar Operában tartottak, és amelynek díszvendégei Tőkés László és Markó Béla, az RMDSZ elnöke voltak - adja hírül az RMDSZ-es EP-képviselő sajtóirodája.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében először az 1956-os magyarországi forradalomhoz kapcsolódó saját gyerekkori emlékeit elevenítette fel, majd a diktatúra által több évtizedig elfojtott igazságról értekezett.
Tőkés László beszédében hangsúlyozta: azért befejezetlen az ‘56-os forradalom, mert hazugság van mindenütt, és addig nem is fejeződhet be ‘56 és nem hozhatja meg termését, ameddig ez a hazugság dívik. A hallgatás fala helyén a hazugság falába ütközünk, márpedig hazugságra nem lehet jövőt építeni” – jelentette ki.
(Kuruc.info)