Szerelmet, házasságot és gyereket is ígért az a pécsi prostituált, aki 2 millió forinttal vert át egy rokkantnyugdíjast. A férfinak még az sem volt gyanús, hogy nő csak a házasság után akart vele szexszelni. K. Natasa már többször állt bíróság előtt csalásért és súlyos testi sértésért.
![]() |
Őss Róbertnek (49) néhány éve halt meg felesége, azóta magányosan él. Egy újsághirdetésben talált új társra, aki végül átverte.
Hölgy tartós kapcsolatot keres - így szólt az a hirdetés, amit Róbert egy 2011-es napilapban talált a társkereső rovatban. Aki jártas a prostik között az tudta volna, hogy alkalmi szexről szól a hirdetés, de Róbert azt hitte társra talál. Nem sejtette, hogy egy cigány prostituált fogadja a hívásokat. - A telefonból nem derült ki, de igazából nem is zavart, hogy cigány származású a nő. Élettársra vágytam, aki szeret és gondoskodik rólam. A vágyaim elvakítottak, nem vettem észre, hogy a nő csak a pénzemre vágyik. Közös életet ígért, ez volt a legfőbb döntés ami miatt hittem neki, mert ebben az esetben visszaköltözhetett volna hozzám a nyolc éves kislányom, akit azért nem nevelhetek, mert epilepsziás vagyok, a rohamaim kiszámíthatatlanok – mondta a Pécsi Napilapnak a férfi.
Tavaly augusztusban ismerkedtek meg, a nő rögtön hozzá költözött, és egy közös hitel iroda megnyitásával 2 millió forintot csalt ki Róberttől. – Személyi hitelt vettem fel, mindenemet oda adtam volna a boldogságért, ezért bíztam benne. Most nekem kell visszafizetnem. – Azt mondta, vallásos családból származik, addig nincs szex amíg el nem veszem, még a gyűrűket is megrendeltette velem. Amikor eltűnt a pénzzel feljelentettem, a rendőrségen derült ki, hogy rosszéletű prosti, abból él, hogy hiszékeny férfiaknak ígér házasságot, majd kicsalja a pénzüket. Kiss Viktóriának ismertem meg, de kiderült, hogy K. Natasa a valódi neve. A nőt többször elítélték csalásért és súlyos testi sértésért, jelenleg csalás miatt áll bíróság előtt. Róbert hiába jelentette fel, nem történt bűncselekmény, mert önként adta a nőnek a pénzt.
![]() |
A nő szomszédai régóta tudták, hogy mivel foglalkozik. – Tudtuk, hogy prosti, sok férfi jár ide, és szobáztat is. A rendőrök hetente jönnek, dörömbölnek az ajtón, de sosem jutnak be. A négy emeletes lakói hónapok óta nem látták. A prosti egyik közösségi oldalon pózol egyebek mellett egy holland rendszámú autó előtt, ezért valószínűsíthető, Hollandiában keresi kenyerét. A Hágában dolgozó prostituáltak fele, az Amszterdamban dolgozók harmada magyar állampolgár. Ők többnyire 18-23 év közötti cigány nők.
(Pécsi Napilap)