Romagondok Rómában: Tizenötezres barakkfalu húzódik a római Tiberis folyó rakpartján. Hullámlemezből és papírdobozból összetákolt viskók, robbanásveszélyes gáztûzhelyek, illemhellyel a szabad ég alatt, iskolába nem járó, koszos gyerekekkel lépten-nyomon. Az olasz fővárost megszállták az EU-állampolgár romák.
Itáliában sokáig nem értették a kelet-közép-európai romaproblémákat, mára viszont, amikor a közel hatvanmilliós Olaszországban a roma közösség létszáma meghaladja a kétszázezret, egy csapásra minden érthetővé vált. Eltûnt a híres olasz tolerancia, és átadta helyét az idegengyûlöletnek.
Az utóbbi években ellepték Itáliát a kelet-európai romák. A '90-es években a volt Jugoszláviából, ma pedig szinte kizárólag Romániából érkeznek. Régebben a romákat olaszul szlávoknak hívták (a Rómában élő lengyelek felháborodásától kísérve), ma románoknak nevezik (ami zavart okoz, hiszen Rómában 75 ezer román is letelepedett, ők alkotják a legnagyobb idegen ajkú közösséget).
A romák nem beszélnek olaszul, nincsen állásuk, lakókocsi-karavánnal járják Olaszország külvárosainak parkolóit, itt állnak meg, majd a rendőri razziák után továbbmennek a következő parkolóba. A velük való együttélés az olaszok szerint elképzelhetetlen: Milánóban az elmúlt hetekben egymás után gyújtották fel a romatáborokat, Rómában a hatalmas barakkfalu felszámolását tervezik nem kevésbé intenzív módszerrel.
Az érzéketlenséggel igazán nem vádolható, az afrikai szegények megsegítéséért aggódó főpolgármester, Walter Veltroni bejelentette, hogy a 15 ezer roma harmadát a körgyûrûn kívül négy nagy táborba zárják. Ez szó szerint értendő, mivel rendőr áll majd a drótkerítés mellett, a többieket pedig kitessékelik az Örök Városból. Menjenek, ahová akarnak: EU-állampolgárként kitoloncolni nem lehet őket, de a letelepedésüket meg lehet akadályozni - főleg, miután a romákat segítő Opera Nomadi humanitárius szervezet is levette róluk a kezét.
A román állampolgárságú romák már csak azért sem kívánatosak Itáliában, mert a statisztikák szerint a bûncselekmények 25 százalékát ők követik el. "A férfiak bûnözésből élnek, az asszonyok prostituáltak vagy koldulnak és lopnak, a gyerekek kéregetnek, és ha nem keresnek meg napi 300 eurót, jól elverik őket" - jellemezte a helyzetet Róma prefektusa.
A La Stampa helyszíni riportja szerint a romák tömegesen tartanak Olaszország felé a magyar határon keresztül, ahol ötveneurós kenőpénzzel vesztegetik meg a magyar határőröket, nehogy több órát kelljen várakozniuk, és hosszú lakókocsisorukkal egyszerre, ellenőrzés nélkül léphessenek tovább az unió belsejébe. A riport szerint a romák szüleik nélküli kiskorúakat szállítanak magukkal a koldusmaffia számára - de már helyben, azaz Itáliában is toborozzák őket.
[Kuruc.info kommentár: tetszettek hallani, cigányfajvédők? Olaszországban IS (Finnországhoz hasonlóan) cigánybûnözési statisztikát vezetnek, és ezt nem más, mint a Népszabadság állítja! No né' má', nemcsak a finnek, de az olaszok is mijjen rasszisták! Szadesz, tessék szaladni a nagykövetségük elé tüntetni!!
A magyarországi cigányok (akik pedig sokkal többen vannak, mint Olaszországban, különösen százalékarányukat tekintve!!) pedig igazán hálásak lehetnek, hogy (még) ilyen kesztyûs kézzel bánunk velük. Ne feledjük, hogy Olaszországban lángolnak a putrik. Nálunk (még) nem.]