Közpénzből segélyezte a családtagokat Farkas Flórián, amikor ő volt az Országos Roma Önkormányzat elnöke. A miniszterelnök kedvenc cigánybűnözőjének ez a tevékenysége is jogsértő lehetett.
Zoom
Flóri és támogatói
A Hír TV Célpont című műsora tavasszal talált rá Farkas Flórián édesapjára. Idősebb Farkas Flórián azt mondta, havi ötvenezer forintból él. Fiára, aki a miniszterelnök cigányügyi megbízottja, a Fidesz parlamenti képviselője és a kormánypárt fontos politikai szövetségese, nemigen számíthat, mivel összevesztek, és azóta nem beszélnek egymással. „Az elmúlt időszakokban, úgy értve, hogy a tavaly meg azelőtt is mindig megtisztelt egy pár ezer forinttal. Vagy pár tízezer forinttal is” – idézte fel.
Farkas Irén, Farkas Flórián testvére a Tisza-tó környékén él, nem messze Tiszarofftól, Farkas Flórián szülőfalujától. Állítása szerint testvére 6-7 éve szánta meg utoljára, akkor 80 ezer forintot kapott tőle, amiből visszaköttette a villanyt a házba.
A kérdés már csak az, hogy a rokonok hazudnak, vagy Flóri maga vágta zsebre a pénzt.
Ugyanis például a testvére 2012-ben 350 ezer forintot kapott papíron az elnöki keretből.
A pénzhez egyedül Farkas Flórián férhetett hozzá, és egyedül ő rendelkezhetett vele – magyarázta az önkormányzat egyik képviselője.
A nemzetiségek jogairól szóló törvény kimondja, hogy egy nemzetiségi önkormányzat az állami támogatásból kizárólag a közfeladatait finanszírozhatja. Mivel az Országos Roma Önkormányzat elnöki kerete állami támogatásból származott, így azt segélyekre nem lehetett volna elkölteni.
Farkas Flóriánhoz és a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzathoz számos botrány kapcsolódik. A szervezetnél már legalább fél tucat nyomozás zajlik, egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok.
Ám a sorozatos botrányok ellenére a Fidesz Farkas Flórián miniszterelnöki biztossal és az általa vezetett Lungo Drommal készül a jövő évi parlamenti, majd az azt követő önkormányzati választásokra.
A Magyar Nemzet közben újabb érdekes pénzügyi manőverre bukkant a miniszterelnöki biztoshoz kapcsolódóan: a Farkas Flórián által vezetett Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség budapesti székházát hatvanmillió forintos adósság terheli – derült ki az ingatlan tulajdoni lapjából. Ez azért érdekes, mert a tartozás miatt a földhivatal 2013 nyarán jelzálogjogot jegyzett be az Emberi Erőforrások Minisztériuma javára, vagyis a humántárca valamilyen formában pénzt juttatott a cigány bűnszervezetnek. Ez önmagában még nem volna kirívó, csakhogy Farkas korábbi közvetlen kollégái semmit nem tudnak a minisztériumi pénzről, sem pedig arról, hogy a szervezet máig tartozik a tárcának.
(MNO nyomán)