"Romák és a történelem - A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok felkészültségéről kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött szombaton Budapesten, melyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitott meg.

Mit tanítanak, egyáltalán tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a tanároknak van-e továbbadható valós ismeretük Magyarország legnagyobb kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a konfliktusokat mutatják, miközben pozitív példákról említést sem tesznek? Ezeket a kérdéseket feszegeti és vitatja meg a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciája, melyet a budapesti Kossuth Klubban tudományos kutatók, akadémikusok, tanárok és diákok részvételével tartanak.

Kállai Ernő úgy fogalmazott: a többségi társadalom főként a romák történelmében tájékozatlan, ezért elsőként a tanártovábbképzésbe és a felsőoktatásba beépítve kell megismertetni, majd taníttatni a cigányok szerepét, történelmét, így csökkentve a társadalmi feszültségeket.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa azt mondta: "egy kezemen meg tudnám számolni", hogy a magyar felsőoktatásban hány helyen lehet a tantervbe beépítve komolyan foglalkozni a hallgatóknak a romák történelmével.

Ezért - véleménye szerint - minden pedagógusnak minimum fél évig kellene hallgatnia kisebbségtörténelmet, hogy mind a 13 népcsoport kulturális és történelmi értékeit megismerjék.
Mennyivel lenne kevesebb vagy szegényebb a társadalom és a történelem, ha megismerné azokat a romákat, akiknek nagy szerepe volt a világ fejlődésében, történelmében? - tette fel a kérdést, majd példaként említette az 1848-as forradalomban, a gábor cigányközösséghez tartozó erdélyi ágyúkészítő, Gábor Áront, aki ma is a magyar történelem egyik legnagyobb alakja.

A cigányság történelmét felidézve elmondta, hogy a romák a XIV.-XV. században érkeztek a Kárpát-medencébe, történelmük, tudásuk szájhagyomány útján terjedt. A társadalmi változások hatására sokszor erőszakosan megpróbálták asszimilálni a romákat, már Mária Terézia is így akarta a cigányság problémáit megoldani: megtiltotta a nyelvhasználatot, a viseletet, és földmûvest akart csinálni a kézmûiparban tevékenykedő romákból. A társadalmi, gazdasági önmozgás később új irányba került, így lett a XIX. században a cigányok egy része zenész, mert a hiányszakma itt mutatkozott, majd a gyáripar fejlődése során más irányba indult a fejlődés, így itt találtak megélhetést. Az 1961-es párthatározat, amely kimondta, hogy a romák nem alkotnak önálló népcsoportot, szintén az asszimilációt segítette, így indult el a telepfelszámolási program, a munkahelyteremtés, aminek a rendszerváltozás utáni privatizáció vetett véget, ugyanis ekkor a romák kétharmada veszítette el állását, amit ma sem tudott visszaszerezni, de az iskoláztatásra nem fordítottak kellő hangsúlyt.

"Ma egy újabb válságban vagyunk, felerősödtek az előítéletek, a kormányzat most szintén megpróbál beavatkozni" - mondta Kállai Ernő, rossz példaként sorolva a kormányok középtávú intézkedéseit, amelyből szinte semmi nem valósult meg.

Véleménye szerint a rossz minőségû oktatás miatt ma is újratermelődik az iskolázatlanok száma, így a romák egy részének ismét nem lesz esélye a felemelkedésre, mert már most vannak depresszív térségek, emberek esnek ki a közigazgatásból, ezért politikai reformra van szükség.

Négyévente érezhető javulás nem történhet, fel kell nőnie egy új generációnak, ami nem szorul majd állami segítségre - jelentette ki az ombudsman, hozzátéve, "mert amíg az ember kér, addig azt fogja kapni, amit a többségi társadalom adni akar". Az egyik lehetséges kiutat Kállai Ernő a politikai nyomásgyakorlásban látja, mert véleménye szerint a 600 ezres lélekszámú kisebbség negyedmilliónyi szavazópolgára pártba tömörülve és a parlamentbe akár néhány képviselővel is bejutva, rákényszerítheti a nagy pártokat arra, hogy komolyabban vegyék a kisebbségeket és a roma programokat, mint ahogy az történik Szlovákiában és Romániában is.

Forrás: MTI"

(hirextra.hu)

Kuruc.info:

1.    A fél évig tartó 'nemzetiségi történelem" oktatása vicc. Milyen óraszámban? Mely kisebbségek kerülnek be a tananyagba, milyen részletességgel? És akik kiesnek, azok miért nem? Például, oktatják olyan részletességgel a sváb (Magyarország talán legnormálisabb, legbecsülendőbb kisebbsége)  történelmet, folklórt, nyelvet, mint a cigányt? Ugye, hogy nem? Pedig ha valakiről, hát a svábokról, népi németekről érdemes példát venni.

2.    Az összemosás, hogy nem tanultak roma történelmet a tanárok, ezért a szegény, igyekvő, jó képességû cigánygyerekeknek nincs esélyük, még viccnek is rossz.

3.    Ami pedig a cigányoknál, a marosvásárhelyi pogrom “Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok” állandó felemlegetése mellett oly megszokott Gábor Áron-csúsztatást illeti, nézzük, mi is az igazság az ügyben (eredeti itt):

"Megint készül egy történelemhamisítás. Gábor Áron testvére Gábor Anna az én nagyapámnak a dédanyja volt. Apjuk Gábor István Berecken volt notárius. Anna egy Kováts Mózes nevü földbirtokoshoz ment feleségül. A nagyapám elmesélte annak idején, hogy ugynevezett hétszilvafás nemesek voltak, tehát hamis a leírt kép. Gábor Áron alatt a mûhelyben nagyon sok cigány dolgozott, és tanulta ki a mesterséget. Ezek a cigányok nevezik magukat "Gábor"cigányoknak, s mivel nagyon nagy tisztelettel viseltettek Gábor Áron iránt, szinte apjuknak tekintették. Ezért találta ki valami történelemhamisító, hogy Gábor Áron is cigány volt. Szégyen, hogy így lehessen a történelmet hamisítani még a mai napig is.Visszautasítom a feltételezést a családom, és a rokonság nevében, akik nagyobb részben még a mai napig is Erdélyben élnek. - lugo - 2007-03-18 09:59"

Valami pozitívumot csak fel kell tudni említeni a cigányság 700 éves itt-tartózkodásának idejéből, ugye? Ennyire futja nekik. Pofátlanul azt hazudják, hogy egy véletlenül sem cigány ember roma volt.

Ez a hazudozás is mutatja, hogy a cigányság soha, semmilyen téren semmi pozitívat nem adott az országnak. Mondjuk a svábokkal (gondoljunk például az aradi vértanúkra, vagy oly sok pozitív gazdasági, kulturális, életmódbeli hatásra, a tisztes sváb, munkaszerető, becsületes emberek példamutatására!) szemben, de említhetnék nagy történelmi alakokat, tudósokat, írókat, költőket, mûvészeket szinte minden más kisebbségből is. Csak a cigányból nem – mert nekik még olyanjuk sincs.

Kuruc.info - Arppi S.