Három 250 kg-os mangalicával tüntették el a nyomokat a gyilkos cigányok a Heves megyei Kömlőn. Az 59 éves Ördögh Andrást holtan találták meg házában, amint a kiéhezett sertések ették. A disznók azonban sosem támadnak élő emberre. A gyilkosságot erősíti az is, hogy a férfi a jószágait soha nem engedte be a lakásába, mégis ott találták azokat. A szobát valaki feldúlta, még a ruhásszekrényből is kipakolt, az ajtót pedig becsukta, hogy ne mehessenek ki a disznók.


Aki cigányok közé keveredik, megeszik a disznók

A szomszédok kezdtek bajra gyanakodni, amikor napokig nem láttak mozgást. Egyikük szólt az önkormányzatnak, amely a rendőrséghez fordult december 2-án. A körzeti megbízott az idős ember lakásánál az ablakon át benézve észlelte, hogy bent mozdultalanul fekszik egy férfi. A segítség megérkezése után behatoltak a lakásba, ahol bent három sertés támadt rá a rendőrökre, így elkerülhetetlen volt lelövésük - írja a Heves Megyei Online, amiből még azt is gondolhatnánk, hogy a rendőrállatokat lőtték le. Ám sajnos nem, elvadult mangalicák voltak az áldozatok. "A bent tartózkodó sertések támadólag léptek fel, így elkerülhetetlen volt azoknak a lelövése" - adott "hadi tudósítást" Soltész Bálint, a Heves megyei ÁVH sajtóügyeletese az RTL Klubnak, melyet alább meg is tekinthet. 

A férfi halálával kapcsolatban idegenkezűségre utaló nyom nem merült fel, ezért a haláleset körülményeit szakértők bevonásával közigazgatási eljárás keretében vizsgálja Hevesi Rendőrkapitányság. Az elsődleges adatok alapján a férfi halálát kihűlés okozta - írja a megyei hírportál, ezzel szemben az esetről elsőként tudósító Blikk mást is felvet. 

"Az orrfacsaró bűztől még a könnyeim is kicsordultak, amikor bementünk a rendőrökkel a szobába. Andris ruha nélkül feküdt, a lelőtt malacok pedig körülötte hevertek" – idézte fel borzalmas élményeit a férfi szomszédja, Sándor, aki szerint nem egyszerű balesetről van szó. A disznók soha nem esznek élő emberből, ha pedig a férfi már korábban halott volt, vajon miként vesztette életét? Szívrohamot kapott volna? Vagy valaki megölte? Ha bűntény, akkor ez a tökéletes gyilkosság, hiszen a disznók minden nyomot eltüntettek. A gyilkosságot erősíti az is, hogy a férfi a jószágait soha nem engedte be a lakásába, mégis ott találták azokat. A szobát valaki feldúlta, még a ruhásszekrényből is kipakolt, az ajtót pedig becsukta, hogy ne mehessenek ki a disznók. A rejtélyre a család – a férfi lánya, két unokája és anyósa – sem tud választ adni.

A Blöff és Hannibál című filmben a magyar nézők is láthatták, hogy a bűnözők sertésekkel etetik meg a gyilkosságok áldozatait. Előfordulhat, hogy ez lehetett az ötletadó, ha valóban gyilkosság történt. "Elképzelhető, hogy a filmekben látta, hogy ily módon lehet eltüntetni a bizonyítékokat" – magyarázta Orosházi Józsefné kriminálpszichológus. – Nagy kérdés, hogy az áldozatot élve vagy holtan zárták össze a disznókkal. Mert elképzelhető, hogy valakinek élvezetet okozott a tudat, hogy az áldozat menynyit szenved, de lehet, hogy indulatból gyilkolt.

Az RTL Híradója szerint a szomszédok a rokonoknak szóltak, nem pedig az önkormányzatnak, miként a Heves Megyei Online és a Blikk hírül adta. A tévétudósítás cigányokat szólaltat meg, akik szerint a férfi éheztette az állatokat, ezért vadultak meg.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a férfit a helyi cigányok verték a saját udvarán félholtra, majd a saját sertései elé hajították. A híradásban lótetemről is beszéltek, de a férfi sosem tartott lovakat. A cigányvédő média úgy gondolta, hazudhat az esetről, hiszen biztosan nem hiányzik senkinek egy önmagában, nagy nyomorban és piszokban élő férfi. Az ötvenkilenc éves férfi azonban a barátnőm egyik távoli rokona, így értesítették a családot a valódi eseményekről - írja Blogin a Bombagyár oldalán.

Ennyit a médiáról és a hazugságokról. Hány hasonló eset kell még, mire szervezett csoportokban teszünk pontot a cigánykérdésre?

(Heves Megyei Online, RTL Klub, Blikk, Bombagyár, Kuruc.info)