A hajdú-bihari rendőröknek 2020 februárjában jutott olyan információ a tudomásukra, hogy Furtán egy 13 éves lányt két férfi szexuálisan bántalmazott. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, majd gyanúsítottként hallgatták ki a két berettyóújfalui lakost, akiknek szexuális erőszak, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűntett miatt kell felelniük.
A nyomozás során azonban a sértett két rokona is a rendőrök látókörébe került. A 41 éves nő, valamint a 22 éves férfi a két gyanúsítottól pénzt kért azért, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek a gyermekkorú lánnyal.
A hajdú-bihari nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen, valamint a zsákai és debreceni körzeti megbízottak közreműködésével, 2020. július 21-én hajnalban egy összehangolt akcióban fogták el a sértett két rokonát. A rendőr-főkapitányságon gyanúsítotti kihallgatásukat követően, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást - közölték a Police.hu-n.
Frissítés: "a kislánynak már több élettársa is volt"
Ezt állítja - lánya védelmében - a most elfogott nő anyja.