A HírTV ma esti Híradójában egy riport volt a miskolci József Attila úti iskoláról: arról, hogy, a továbbtanulási adatok ismeretében az iskola más, 100%-ban cigányokat tanító oktatási intézményekhez képest nagyon jól működik, Mohácsi Erzsébet Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítványának “jóvoltából” mégis a megszűnés fenyegeti, és már így is elestek egy százmilliós támogatástól.

(Háttérmagyarázat: ahogy már többször megírtuk, Mohácsi Erzsébet az SZDSZ-es parlamenti képviselő, elsőként felakasztandó undormány cigányfajvédő luvnya Viktória lánytestvére.)

Szó szerinti idézet Tamáska-Varga Ákos pedagógustól:

"Véleményem szerint azok [Mohácsi és brancsa] vádaskodnak, akik közelről még nem is láttak cigánygyereket, és íróasztal mellől megélhetési politikusként osztják az észt, és elmondják, hogy hogy kell egy cigány iskolában tanítani."
 
Néhány szülő és tanuló is megszólalt, mindenki az iskola mellett érvelt. Kivéve a jogvédők, megakadályozva ezzel egy 100 milliós uniós fejlesztést.

Ebből is látszik, milyen fontos a jogvédő szervezeteknek, hogy a cigányok (számukra) jó körülmények között tanulhassanak... Nem, őket nem érdekli az, hogy tényleg legyen egy kifejezetten cigány oktatásra specializált iskola, ahonnan, csodák csodája és nagy erőfeszítések eredménye, sokan tovább képesek tanulni. Nem! Mohácsiék beavatkoznak, és felszámolják az ilyen iskolákat. Közben meg nem veszik észre, hogy a saját népének okoz károkat, a saját népét tartja mocsokban – a többségi magyarokról nem is beszélve. Lehet, pont ez a céljuk, és igaza volt azon Kedves Olvasónknak, aki ITT ugyanezt megfogalmazta? Idézzük, mert minden gondolata találó:

“Sok járulékos haszna van még annak, hogy a cigányok olyanok, amilyenek... s a legfaszább az egészben az, hogy az aki tehetne ez ellen, az éppenhogy teljesen ellenérdekelt a változásban. Például, a kiutalt támogatások nem csekély hányada játékgépekre megy el, vagyis éppenhogy a saját vagy lobbi érdekeltségek számláira kerül, méghozzá adózottan és legálisan. Vagy ha nem oda, akkor meg a legolcsóbb (kannás) "borokra".

(Magyarországon a borhamisításban JÓVAL nagyobb összegek forognak, mint mondjuk a hírhedt olajszőkítésben bármikor)

Saját magától meg ugyan ki vonná el a milliárdos "szociális" támogatást...? Ha nekik adunk, kvázi saját magunknak adunk... tehát Isten ments! hogy kolompárék valaha is megváltozzanak.


Na és akkor még ugye ott van még ugye az általad említett politikai jajveszékelések százalékban mérhető szavazatszerző ereje. Mert valóban, ez sem semmi!

S az OCÖ-nak lenne érdeke a cigányság helyrepofozása? Ugyan már. Amíg szimpla érettségivel országos tisztségeket lehet betölteni ennél a szervezetnél, senki nem fogja ott törni magát, hogy valóban sok, jól képzett és karrier építésben motivált riválisa legyen...


Szóval, nagyon úgy néz ki a tendencia, hogy a hozzáállás tekintetében minden marad a régiben, mindaddig míg a helyzet valóban tarthatatlanná válik.”


Kapcsolódó

Uniós pénzekkel zsarolja az elcigányosítási programnak ellenálló iskolákat az OKM + olvasói javaslatok

Kuruc.info - Arppi S.