"Tisztelt Kurucinfo!  Először is szeretném megköszönni, hogy közölték a levelemet (Kuruc.info: ITT van, a márc. 22 19:46-os frissítésben; a sztori folytatása ITT található), amellyel a Széchenyi I. Kereskedelmi Iskolában történt (Kaposvár) tanárokat ért inzultust írtam le. Hosszú ideje húzódott ez a dolog, de senki nem tett semmit az ügyben. Amennyiben Önök nem közölték volna le az adott levelemet, a mai napig semmi nem történt volna. Így viszont másnap a fél város erről beszélt, amiből tisztán következtethető, hogy rengetegen tájékozódnak az Önök honlapjáról, ami igen örvendetes dolog. (Kuruc.info: igen, erősen tematizáljuk a közbeszédet, aminek örülünk.) Sajnos az Axel-Springer kezében lévő helyi Somogyi szennylap semmit nem közölt erről, amíg meg nem jelent a Kurucinfon a levél (pedig tudtak róla). Utána viszont akkora volt a felháborodás, hogy azt már nem lehetett eltitkolni, és muszáj volt írni róla.

Jellemző a szolgalelkű újságra, hogy nem írták le kerek-perec, cigánybűnözésről van szó. A cikk online változatához lehetett kommenteket írni. El lehet képzelni miket írtak be az emberek a cigány problémákról. Jómagam is írtam két véleményt be, ami teljesen gyűlölködésmentes volt, csak a tárgyra hagyatkozott, de egy percen belül mindkettőt kimoderálták, mondván rasszista vagyok. Ezt onnét tudom, hogy beírtam a moderátornak (udvarias hangnemben), a válasz nyilvánosan megjelent, amiben nyíltan rasszistának nevezett az illető moderátor, és javasolta, hogy a Kurucinfonak írjak, mert oda való vagyok. Békés, kétdiplomás ember vagyok, de ökölbe szorult a kezem, és görcsbe rándult a gyomrom. Egy senkiházi moderátor, aki egy zsidó-multi rabszolgája, ilyen hangnemet üt meg...

 Megnéztem ma este az összes TV híradót, mind tudósított róla, csak azzal a különbséggel, hogy sehol nem mondták meg, a tanárokat inzultáló diáklány cigány volt. (Kuruc.info: igen, a legtöbb médiumban ez valóban nem jelent meg. Mi is csak két eldugott honlapon, a BAMA-n, ill. a Sonline-on találtunk a lány származását egyértelműsítő információt – még csak véletlenül sem a fősodratú médiában.) 

Ui: a nyilvánosságra kerülés után is tovább inzultálja a tanárokat, minősíthetetlen hangnemben a diáklány (aki biztosan nem cigány...)

További sok sikert a portáljukhoz.

Név és cím a szerkesztőségben