"Engedély nélkül vonult fel a Magyar Gárda Apátfalván
Apátfalva - Rendőrségi és önkormányzati engedély nélkül tartott felvonulást Apátfalván a Magyar Gárda kedden délután. A településen több mint 20 gárdatag, 40 szimpatizáns és 20 ellentüntető vonult fel.
A spontán demonstrációt egy helyi képviselő szervezte, de nem történt rendbontás, így a rendőrség nem oszlatta fel a csoportot - tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Magyar Gárda azért vonult fel a településen, mert az egyik óvoda dolgozóját megütötte egy roma szülő. Az eset még múlt csütörtökön történt. Egy öt éves kisgyerek azzal ment haza, hogy őt az új óvónéni megpofozta, mert a délutáni alvás közben nem aludt. A szülők ezen felháborodtak. Az anya összetalálkozott az utcán a dajkával és megverte. A könyebb sérüléseket szenvedett óvónő orvoshoz ment, látleletet vetetett és feljelentést tett a rendőrségen.
Úgy tudjuk, az óvodában csupán annyi történt, hogy a dajka csendre utasította a gyerekeket, de nem ütött meg senkit.
Varga Péter a település polgármestere elmondta, az önkormányzat vizsgálatot indított az ügyben. A polgármester közölte, a településen soha nem volt jellemző a kirekesztés sem etnikai, sem más szempontok alapján. Apátfalván évszázadok óta békességben élnek együtt a többségi és a kisebbségi társadalom tagjai - mondta Varga Péter.
A Magyar Gárda miután felvonult az óvoda előtt, egy szöveget olvasott fel, amelyben azt mondták, hogy nem az egész cigánysággal van bajuk, csak az erőszakoskodókkal és ez ellen szeretnének fellépni."
delmagyar.hu; a kommenteket érdemes áttanulmányozni. Finoman szólva nem az jön le belőlük, ami a polgármester PC dumájából, hogyaszongya “Apátfalván évszázadok óta békességben élnek együtt a többségi és a kisebbségi társadalom tagjai”.
Leközöljük Czigeldrom Korom Zoltán önkormányzati képviselő, szervező beszédét is.
"Adjon az Isten!!!
Szeretném köszönteni az itt megjelenteket, érdeklődőket, a médiák képviselőit és szeretném köszönteni az itt lévő Csongrád megyei Magyar Gárda Vitéz Nagybányai Horthy Miklós zászlóaljából megjelent Szegedi, Szentesi, Csongrádi és Makói szakaszokból megjelent gárdistákat!
Miért is vagyunk itt? Itt létünknek egy oka van, mégpedig az hogy az elmúlt 1 évben vagy talán már előbb is az itt élő cigány kisebbség tagjai közül néhányan az óvoda dolgozóit trágár szavakkal, a tettlegességre irányuló életveszélyes fenyegetésekkel illették minden valóság alapot nélkülöző sérelmeik miatt.
Itt ki kell hangsúlyoznom, hogy a cigány kisebbség túlnyomó része tisztességesen tud viselkedni.
Egészen az elmúlt hét csütörtökig tettlegességre nem került sor. Ezen a csütörtöki napon azonban az egyik dolgozóról az egyik gyerek azt állította a szüleinek, hogy megverte, ami valójában a dolgozó és a megkérdezett gyerekek elmondása szerint nem volt igaz.
Válaszul a szülők elmentek az említett dolgozó lakására és megverték.
Ezért vagyunk itt, és személyes jelenlétünkkel tiltakozunk az ilyen és ehhez hasonló jelenségek miatt, ami a cigány kisebbség részéről irányul a helybeli lakosság felé.
Szeretnénk nyomatékosan felhívni a kisebbségi vezetők figyelmét, hogy tegyenek meg mindent az ilyen megnyilvánulások ellen, mert az erőszak csak erőszakot fog eredményezni, aminek be nem látható következményei lehetnek.
Pár hónappal ezelőtt a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője Magyar Gárda veszélyről vizionált a Délvilág hasábjain.
Ezek szerint nem ok nélkül. Ő már tudott valamit. Mi nem akarjuk átvenni a bíróságok vagy a rendőrség feladatait. De a véleményünket és tiltakozásunkat minden ilyen esetben szeretnénk kinyilvánítani, hiszen úgy gondoljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló elintézési módokkal az említett hatóságok se értenek egyet. Mi állampolgári jogainkkal élve a szabad vélemény kinyilvánítás jogát gyakorolva ilyen szervezett formában szeretnénk hangot adni.
Mint önkormányzati képviselő elmondanám, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat ebben az évben is az önkormányzattól 600 eFt támogatásban részesül. Így az állami támogatással, ami még 640 eFt, összesen 1240 eFt támogatást kapnak.
Ezt a pénzt a mi adóforintjainkból kapják.
Akkor most megkérdezem: Ez a hála és a köszönet érte?
A közintézményekben dolgozókat lassan már emberszámba se veszik.
Milyen dolog ez?
Régebben a tanár, az óvónő, a patikus, az orvos és még sorolhatnám azokat, akik a faluért dolgoztak, a falu életében tevékenyen részt vettek, azok köztiszteletben álltak és megbecsülték a munkájukat.
Úgy érzem, hogy nekünk és mindenkinek kötelessége azért tenni és dolgozni, hogy ezt a köztiszteletet és megbecsülést ezek az emberek visszakapják és nem csak Ők hanem az itt és Magyarországon becsületesen dolgozó minden ember.
Szebb Jövőt!!!"

Vannak más, autentikus cigány hozzászólások is. Örökítsük meg a 29-est. Akárcsak a köv. hozzászólások esetében, figyeljük meg a “remek” helyesírást is. Hát igen, ez a tipikus C-szint.
Na ide figyelj te köcsögg tura bakancs Elöször is az én kisfiam nem hülyegyerek és egy ijen senki rohadt bevándorolt román közmunkás akit beálitotak diplomás ovonéninek ne verje meg a gyerekemet.Csak azért meert köhögöt .Jah és a raszista beszolásaidal meny anyádba.
Ezeket az aranyköpéseket is érdemes elolvasni:
"Na figyelj ide csdm! Két fajta paraszt létezik a ganéhányo meg a buziskodo faszopo anyád ugy hogy ne a cigányokat piszkáld mikor egy ártatlan beteg gyereket vert meg egy közmunkás ·fejesné·^ érdekes azt nem sorolod fell h vanak normális cigányopk ha igy gondolkodunk apám tiszteségesen keresi meg a kenyeret én is mondhatom a magyarokat is ugyan igy .De ha már ezt a kis fiut gyanusityátok nagy bünösnek amikor én ismerem a kisfiut és semmi roszat nem tudnák rola mondani .és ezért a verekedésért én ugy vélem hogy válalni fogja a felelőséget,De azért nem fogja hogy egy beteg 5 éves gyereket szájbavágták.énis igy cselekedtem volna hogy az én fiam mellet is ugyan igy kiálltam volna."

"Niep:Huz visza anyádba a beszolásaidal a cigányok is ugyan ugy fizetnek adot mint te de mink anyira vagyunk emberek h nem kérdjük számon egymáson érdekes a mayarok sikasztanak a parlamentbe és a börtön rácsai közt is kit találunk??? magyarokat nah erre agyál értelmes választ de azal senki se foglalkozik h mi történt a fiuval ne a raszista beszolásokal szigyuk egymást.Vagy tik csak erre vagytok képesek??? a magyar gárda most megláthata hogy az itteni romák tiszta lelkiismeretüek kivonultak a felvonulásra és nem ijedtek meg ijen korom zoli a csizmáskanduros katonáktol.mert kis homokos faszok..... a boltjában a cba-ás termékeit huza a faszára ugy mint a péztárosokat mert végig kurogata mindegyiket ... az inpotes faszával.....a felesége meg végig nézte jo éjszakát alugyatok jot fredivel...."
"kedves stalone!
szó sincs erről,tudod nem skatujázás [lyaly! Azaz: jaj!] mint sok kevés iq val rendelkezésű embernél h ha vki roma=lop,csal stb.!
a paraszt csak 1jelző! [azt mentegetve, hogy a cigányok csak parasztnak nevezik a fehért]"

Végül, hogy ne maradjunk egy kis fenyegetés nélkül (hiába, a putriscigányból csak kibújik mindig a cigány vér, és elkezd fenyegetni… leesik az álarc...)
Jo bácsi ugy megverlek hogy a faszodat nem rakod anyádba még egyszer le áljál a cigányokrol mert tudom hogy kivagy aztán az ucán vigyázál :@ te faszopo