A Kékfény című bűnügyi műsorban hétfő este megnevezték a korábbi riportert, akit az egész országra kiterjedő bordélyházlánc üzemeltetésével gyanúsítanak, írja az Index.
Zoom
„Mindenekelőtt el kell mondanom, ahogyan arról a hírekből nyilván már sokan értesültek, volt munkatársunkat, Berkes Bélát kerítés és prostitúció elősegítésének gyanújával letartóztatták” – közölte Olajos Gergő, a Kékfény január 16-i, hétfői adásának műsorvezetője.
– A hír stábunk minden tagját megdöbbentette. Kollégánk munkán túli tevékenységéről nem tudtunk, riportjaiban nem volt soha nyoma részrehajlásnak, bűnözői érdekek érvényesítésének – állította, hozzátéve, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megszüntette Berkes Béla munkaviszonyát. A továbbiak az igazságszolgáltatás feladatkörébe tartoznak.
Már csak arra kellene magyarázatot adniuk, hogyan alkalmazhattak egy büntetett előéletű, jelenleg is büntetőeljárások alatt álló cigánybűnözőt.
Egész országra kiterjedő bordélyházlánc
A rendőrség néhány nappal ezelőtt letartóztatott egy 44 éves férfit, aki bő másfél éve országszerte üzemeltet bordélyházakat. Ügyének tárgyalásán beismerő vallomást tett, közölték.
Egy 44 éves pétervásárai férfit fogtak el Budapesten, aki a nyomozás adatai szerint 2021 augusztusa óta 13 lakást bérelt országszerte, azért, hogy ott prostituáltak végezhessenek szexmunkát. A férfi a lakásokat olyan módon adta bérbe, hogy a szexmunkások naponta 12 és 15 ezer forint közötti összeget fizettek neki az ingatlanokban elhelyezett széfbe dobva, miközben élőképes videóhívásban voltak a gyanúsítottal.
A gyanú szerint Berkes Béla másfél év alatt több mint 30 millió forintot szedett így össze, amelyet felélt. Ha elítélik, akár öt évre is börtönbe kerülhet.
Az is érdekes, hogy pont a "másik szakmájához" illő témákban riporterkedett: kurvafuttatás, emberkereskedelem, csicskáztatás stb., íme egy kis ízelítő: