"Ostromállapot Pátkán! - Rendőrautó kíséri a postást, "bejelentkezett" a Magyar Gárda is

A polgármesteri hivatalban megerősítették, hogy napi 2-3 panasz érkezik hozzájuk a kialakult helyzettel kapcsolatban

Továbbra is feszült a viszony a Fejér megyei Pátkán a helyi roma és nem roma lakosság között. Miközben a rendőrség megemelt létszámmal ügyel a rendre, egy frissen létrejött civil kezdeményezés demonstráló gyűléseket szervez a településen kialakult helyzet miatt. A hírek szerint a péntekre tervezett megmozduláson a Magyar Gárda is részt vesz.

Polgári Összefogás néven civil kezdeményezés indult Pátkán. Hétfőn délután petíciót adtak át a polgármesternek. A petícióban azt követelik, hogy az önkormányzat az emberi együttélés alapvető szabályait minden pátkai lakostól követelje meg. Csatlakozzon azokhoz a településekhez, amelyek a segélyek folyósítását közmunkához kötik, indítson eljárást a köznyugalmat fenyegetők ellen, és fokozza a rendőri jelenlétet.

A polgármesteri hivatalban megerősítették, hogy napi 2-3 panasz érkezik hozzájuk a kialakult helyzettel kapcsolatban, de a polgármester nem nyilatkozott.

A rendőrséghez hivatalos feljelentés nem érkezett, a fokozott közterületi jelenlét azonban tart. A rendőröknek a postás jelezte, hogy nem mer bemenni az egyik utcába, így az utca elején egy rendőrautó figyeli, amíg kézbesíti a leveleket - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. (Kuruc.info: 1.) Hihetetlen közállapotokat és kifacsart, ellentettjére állított jogértelmezést mutat, ha már a postás is életveszélyben van. Persze még mindig a polgárőrök vannak előzetesben, nem a teljes putriscigányság. 2.) Vajon miért nem mernek bemenni a rendőrök az utcába? Nincs megbeszélve a helyi cigóvajdával? Vagy csak szimplán félnek a revanstól ["kinyírjuk a gyerekedet, elvágjuk a feleséged torkát, stb. stb."]?)

A Fejér megyei településen kedden hajnalban Molotov-koktélokat dobtak romák lakóházaira. Senki nem sérült meg, a támadással három polgárőrt gyanúsítanak. Őket előzetes letartóztatásba helyezték, a vád ellenük emberölés megalapozott gyanúja. A pátkaiak pénteken fórumot hívtak össze, hogy kiálljanak a polgárőrök ártatlansága mellett, és pénz gyűjtsenek a családjaiknak. A fórum után többen a romák házai elé vonultak, az összecsapást a rendőrök akadályozták meg.

Péntekre újabb demonstráló nagygyűlést terveznek, amelyen a Magyar Gárda is részt vesz."
(hirado.hu)

Plusz, első kézből, a helyiek véleménye, beszámolója. Mivel “természetesen” fősodratú médiában nem jelenhet meg nem fajvédő vélemény, megint csak fórumokból, kommentárokból kell idéznünk Papajohn-t és noel05-öt, kicsit megszerkesztve eredeti írásaikat.

"A tegnap este, illetve a mai (Kuruc.info: 06/09) nap krónikája:
Tegnap este állítólag megjelentek az ercsi romák egy csoportja. Összeverekedtek a romák, azért mert az egyik roma -aki több helybéli szerint is dolgos, rendes ember, nekem is ez a véleményem róla- aláírta azt a petíciót, amit a rendőrkapitánynak adtak át a pátkai lakosok még a múlt hét közepén.
Ami viszont tény:
1. Este 11 körül hallottam viszont 2-3 lövést is , azt nem tudom, hogy hol sülhetett el a fegyver, de más is hallotta.
2. A falu szélén lévő barackos kert több roma asszonynak is munkát ad, de az események miatt a "cigányok" nem engedik őket munkába járni. Tehát a rossz roma nem engedi a jó romát élni a saját életét, pedig tudják, hogy nincs félnivalójuk, mármint a dolgos embereknek.
3. Ma este fél nyolc körül pedig egy kb. 1 éves sötét színű Mercedes köröz a faluban, benne ül 2 roma fiatal lány, kezükben telefon....
Figyelnek....

Most lett vége a testületi ülésnek, itt volt a Gárda képviselője és egy rendőr is....
1ébként a romák fenyegetőztek, hogy 300 cigány jön péntekre.... (Kuruc.info: Jó lenne, ha kimenne a Hír TV, és ezeket a fenyegetőzéseket felvenné... Mert a többi - még ha látják-hallják is - tuti nem teszik be a híradóba. A rendőrök amúgy nem hallják ezeket a fenyegetéseket?  Ők nem tudnak retorzióval fenyegetni?)

Ebből a szarból már jól nem tudunk kijönni az biztos...

Azért a média kicsit észrevette magát, úgy látom már nem dobálóznak olyan nagy szavakkal, nem vádaskodnak annyit. Lehet elérünk valamit. De azért ha lesz kint TV2ős kolléga azért fölrúgom... múlt pénteken egyik szarházi szenzációhajhász médiaképviselő sem vette a bátorságot, hogy megnevezze magát, vagy kitűzze az újságíró-igazolványát. Pedig lett volna hozzájuk egy-két kedves szavam. A riportokban sem azt adták le, amiről szólt a gyűlés...:(
A tv2 a legtrógerebbet [cigányt] kérdezte, viszont az rtl egy fiatal srácot, akit én is ismerek- nem azt mondom, hogy aranygyerek, de nem hasonlítanám össze a tv2-őn szereplő csávóval.

A rendőrökről meg annyit, hogy amikor szombaton a cigánycsávó belement a tömegbe, akkor annyit mondtak: nem ez a dolgunk....
Az a dolguk, hogy ne legyen összetűzés. Ha hallják is [a cigányok fenyegetőzését], nem csinálnak semmit.
A rendőri retorziót pedig, szerintem túlkapásnak, vagy hatalommal való visszaélésnek titulálnák...

A megerősített információk szerint a gyülés a pátkai iskolaudvarban lesz ezen a héten, pénteken 17:00 órai kezdettel. A rendezvényen a Magyar Gárda is képviselteti magát 300 fővel. A faluban újra demonstráló sétát tartanak, majd a petíciót átadják a romák képviselőinek...."
Kuruc.info - Arppi S.