„Ausztria az osztrákoké! Érdekedben”
Sógorékat nem lehet tovább hülyíteni: a felbomlott nagykoalíció miatt előrehozott országgyűlési választásokon a nemzeti radikálisok törtek előre. Most mégis újabb nagykoala lehet, ami viszont a két radikáljobbos párt további erősödését hozhatja magával.
Miután a 2006-ban megkötött osztrák nagykoalíció (a szocdem SPÖ és a kereszténydemokrata ÖVP között) a nyáron összeomlott, és világossá vált, hogy előrehozott választások lesznek Ausztriában, a helyiek még nem sejtették, milyen földrengésszerű változásokat generál majd ez a voksolás. Akkoriban az SPÖ és az ÖVP egyaránt 33-33%-kal viszonylag nyugodtnak tűnt, miközben a zöldek 14, a radikális jobboldali FPÖ 16%-on állt, a 2006-ban épphogy bejutó, szintén radikáljobbos BZÖ pedig a 4%-os parlamenti küszöb környékén mozgott.
Aztán a pártok nekiálltak a kampánynak, és szépen sorban elkezdték bemutatni listavezetőjüket. Az ÖVP ezt a tisztet Wilhelm Moltererre bízta - innentől kezdve nem lehetett megállítani a kereszténydemokraták vesszőfutását. Az SPÖ ugyanakkor jól döntött, amikor a Thürmer-hasonmás Werner Faymann mellé tette a voksát, hiszen a kezdeti visszaesések után szeptemberre már fordult a kocka, és a 6%-os júliusi ÖVP-előny SPÖ-előnnyé változott. Mindeközben a Heinz-Christian Strache által 3 éve vezetett Szabadságpárt (FPÖ) stabilan 17-20% körül mozgott, a Zöld Alternatíva (GA) pedig 15%-ra számíthattak - ám ez lassan fogyni kezdett, ahogy a Liberális Fórum (LIF) szépen kúszott fel 4%-ra.
Jörg Haider pártja, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) ugyanakkor augusztusig nem nagyon tudott elmozdulni a 3-4% körüli értékről. Ekkor jelentették be, hogy 2006-tal ellentétben ezúttal nem Peter Westenthaler, hanem Jörg Haider fogja vezetni a listát. Haider 1999-ben második helyig és 26,91%-ig vezette a Harmadik Tábort (így nevezik a nagynémet egység híveit, a másik két tábor értelemszeren a kereszténydemokrata és a szociáldemokrata, bár mára ez a fajta táborjelleg és társadalmi megosztottság sokat vesztett jelentőségéből). Nos, Haider ezúttal is jó választásnak bizonyult: a bejelentéstől a BZÖ támogatottsága megduplázódott, hirtelen 6%-on állt.
A választási kampányban központi témaként a nyugdíjrendszer és néhány gazdasági kérdés mellett az oktatási reform, a bevándorlók kérdése és az összes magyar parlamenti pártot érintő Strabag-LIF-botrány állt. A választás előtti napokban az SPÖ és az ÖVP népszerűsége egyaránt 27-27% volt, miközben a zöldek 12-n, az FPÖ 16-on, a BZÖ 7, a Liberális Fórum pedig 5%-on állt. A mai választáson aztán jött a liberálispukkasztás. Az előzetes végeredmény (zárójelben a 2006-os eredmények):
SPÖ: 29,71%, 58 mandátum (35,34%, 67)
ÖVP: 25,61%, 50 (34,33%, 66)
FPÖ: 18,01%, 35 (11,04%, 21)
BZÖ: 10,98%, 21 (4,11%, 7)
GA: 9,79%, 19 (11,05%, 21)
LIF: 1,91%, 0 (SPÖ-vel közösen indultak 1 mandátumért)

„Szociális Biztonság a mieinknek! - Ők ellene vannak. Mert ő (mártmint Strache – a szerk.) értetek van”

A Harmadik Tábor története legjobb eredményét érte el, összességében mintegy 29%-os eredménnyel, miközben mind az SPÖ, mind az ÖVP történelmi mélypontra került. Az eredmény utáni első nyilatkozatokból kitűnik, hogy az SPÖ kizárólag az ÖVP-vel lenne hajlandó kormányt alakítani, a kereszténydemokraták azonban még nem zárták ki a határozottságot és erőt felmutató radikális jobboldallal való együttműködést sem. Az FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache közvetett koalíciós ajánlatot tett a győztes szociáldemokratáknak, akiknek vezetője már a választások előtt kijelentette, hogy nem lép szövetségre a szélsőjobbal. Várhatóan azonban ismét nagykoalícióra kényszerül a két nagy párt, ami tovább javíthatja a két hazafias párt népszerűségét. És - mint látható - a közvélemény-kutatók is mellé tudnak nyúlni. Nagyon.
Kuruc.info

A gúnyplakát fordítása: Salátát hozzá? (A Thürmer-alteregó Faymann az SPÖ listavezetője)

„Fekete-zöld? Csak a filmekben lehetséges”. A plakát arra céloz, hogy a zöldek soha nem lépnének koalícióra a néppárttal. (A fekete a kereszténydemokraták színe, a háttérben a mátrix)

„Az újraelosztásért. Az egyenlő jogokért. Nem az Országgyűlésben. Biztosan” – a piros beszúrás a komcsikat gúnyolja a bizto(n)s(ág) jelszavukra utalva, ugyanis esélyük sem volt