Összesen 258 millió forint adótartozást halmozott fel a 2007 novembere óta felszámolás alatt álló Roma Misszió Központ Közhasznú Társaság.

A szociális foglalkoztatásra 3 millió forint törzstőkével létrehozott cég alapítói ukrán és magyar magánszemélyek mellett az MX-3 Építőipari Kft. (amely 2002-ben szintén ukrán érdekeltségbe került és Prokopets Kft. néven működött), illetve a Shavorenge (Gyermekekért) Alapítvány volt.

A kht, valamint az MX-3 Kft. első ügyvezetője, továbbá az utóbbi cég résztulajdonosa idősebb Gáspár Győző, az énekes-tévésztár Győzike vállalkozó édesapja lett. Idősebb Gáspár Győző jegyzi egyébként jelenleg a 80 millió forint tőrzstőkéjű Jövőt a Romáknak – 2007 Felzárkóztatási Kht.-t, amely győri központtal működik, s amelynek ma Gáspár Győzőné az egyik tulajdonosa.

A Roma Misszió ellen már 2005-ben is indult adóhatósági végrehajtási eljárás, holott akkoriban még jól ment a cégnek: a 2003-as évet 16 millió forintos, 2004-et 4 millió forint nyereséggel zárta.

(HVG)

Kuruc.info: ez csak egy eset a sok nagyon hasonlóból – további infó ITT és ITT. És még a cigányoknak, ill. fajvédőiknek van pofája azt hazudni, hogy a fehérek az adócsalók, nem a romák…

Kapcsolódó: Győzike cigány sógornője a rekorder adócsaló Magyarországon!