Amit tudunk: 6-7 autóból álló konvoj érkezett egy enyingi benzinkúthoz, ahol a cigánymaffiózók tanyáztak. A hírTV Riasztás című műsorának stábja a helyszínen volt, így rögzíteni tudta az eseményeket. A videót megvágtuk, hogy a lényeges részeket jobban kiemelhessük.

Az alábbi videón nem látszik, de megbízható információink szerint géppisztoly és szamurájkard is volt a cigányoknál
A maffiózók tavaly Siófokon megfélemlítő felvonulást, erődemonstrációt tartottak, ugyanis egy szórakozóhelyről nagyon helyesen kidobtak egy viselkedni nem tudó cigányt. Ami a videón nem látszik: az egyik "hátrányos helyzetű" felvonuló elmeséli, hogy békés szándékkal vonultak fel a 200 kilós cigányok, mert hát ez egy olyan üzenet volt a romák felé, hogy ők nem kívánatosak a sétányon, és ugye fel kellett hívni a figyelmet a diszkriminációra... Hát persze. Egy helyi elmondta továbbá, hogy a cigányok rettegésben tartják a környéket, és a rendőrökkel is összejátszanak. Egyszer kiraboltak egy benzinkutat, a rendőrök is tudták, hogy kik tették, mégsem tettek feljelentést a korrupt fakabátok.
Hogy a benzinkúthoz érkező konvojban kik voltak - hazafiak, netán szerbek - még nem tudjuk pontosan. Jellemző módon a cigányok pofátlanul azt hazudták a rendőrségnek, hogy az autóval érkezők símaszkban, viperával, fegyverekkel támadtak rájuk, ők csak védekeztek, miközben üdítős flakonokat dobtak maguk elé a földre, hogy távol tartsák a símaszkos támadókat. Hiába, ők megint csak áldozatok... A benzinkút biztonsági kameráinak felvételeit elemezték, és még a rendőrség is beismerte: hazudnak a kátrányos helyzetűek, valójában ők rontottak az autósokra, még a hírTV stábját is megdobálták. A Kuruc.info exkluzív információi szerint kardokkal, gépfegyverekkel voltak felszerelve a cigánymaffiózók, ezért vezényeltek kommandósokat a helyszínre, és ezért állítottak elő több cigányt is. Na, elég a szóból, következzék a videó.
 
Korábban (febr. 17-én) írtuk: A Kuruc.info megtudta: rendőrök adták le a drótot a cigánycsürhének múlt szombaton. A kátrányos terroristák ugyanis több tucat baseballütővel, éles fegyverekkel, székekkel, kardokkal vártak egy hat-hét autóból, magyar és szerb járművekből (köztük egy Audi) álló hazafias (?)konvojra a hírhedt drogelosztó benzinkúton. Bár a retkesek amúgy is tele vannak illegális eszközökkel, ennyire csak nagy balhé esetén szerelkeznek fel.


Az enyingi cigányvajdának és a siófoki szamurájkardos felvonulást vezető országos vajda Kállainak is készségesen súgnak korrupt ÁVH-sok, akár telefonon. Enyingi forrásunk azt mondja, a tetveshorda rövid ideig farkaszemet nézett az érkezőkkel, majd miután azok, látva a kokerók fegyvereit, autóikba szálltak, a  Duna-érettek elkezdték a dobálást, milliós kárt okozva a járművekben. Enyingen továbbra is hatalmas a rendőri készültség, s nem garázdaság, hanem géppisztolyok, pisztolyok és drog miatt várható 11 kolompármaffiózó 30 napos előzetese. Elképzelhető, hogy az ÁVH-n belül is folyik némi harc, de ez nem változtat a tényen, hogy Marian Cozma gyilkosai közül jó 20 szabadlábon van, még bűnsegédséggel sem gyanúsítják őket.
Korábban, 2009. február 16-án írtuk:
Exkluzív: géppisztolyok is voltakak az enyingi hordánál
A Kuruc.info úgy tudja enyingi forrásokból: géppisztolyokkal, pisztolyokkal, szamurájkardokkal, baseballütőkkel is fel volt szerelve a benzinkúton tanyázó Raffael-Sztojka cigánybanda szombaton. Ezért szálltak ki különleges egységek, szállta meg a kisvárost a rendőrség hatalmas erőkkel és fogtak le 11 "bodzagyűjtőt". Hisz az ávósok a "sima" garázdaságot kokerók esetében már nem is üldözik, nemhogy előzetesbe vágnák őket. Enyingen jelen vannak az NBH és az NNI ügynökei is, és talpig vasban vitték el a bandavezér vajda két fiát is.
Persze jellemző, hogy csak most, a brutális veszprémi mészárlás után léptek a bűnüldözést szabotáló fakabátok, noha Enyingen mindenki, így a korrupt és gyáva helyi zsaruk is tudják, hogy a tücsökmaffiának több száz tagja van, illegális fegyverei, kurvákat futtatnak, védelmi pénzt szednek és drogot is terítenek.  A füstösök mégis zavartalanul tevékenykedhettek hosszú évek óta, miközben a Gyurcsány-rezsim például tisztes magyar hazafiakra, megemlékezőkre lövetett Budapesten 2006. szeptemberében és októberében, több ezer ávós bevetésével.
A mozdonyszőkék tevékenysége egyértelműen terrorizmus is, cigányterrorizmus, hiszen lehetetlenné teszik egyre nagyobb vidékeken a magyarság mindennapi életét, lopnak, rabolnak, gyilkolnak napi-heti jelleggel és legtöbbször büntetlenül. Lényegében nagy területeken megszüntették a közrendet a bűnpártoló, korrupt cionista kormány és rendőrcsicskái segítségével. A hatalomnak (már ha magyar volna) abszolút joga és kötelessége lenne rendkívüli állapotot hirdetni az ország számos pontján.
Ne gondoljuk, hogy az ÁVH és az NNI, vagy az NBH - amelyek a büdösbőrűek helyett magyar hazafiakat hallgatnak le és zaklatnak, továbbá külön nyomozócsoportra is van kapacitásuk a Kuruc.info ellen - most  hirtelen és kíméletlenül felszámolja a kátrányos helyzetű hordákat, hiszen a veszprémi gyilok után a 30 elkövetőből/bűnsegédből 27-et futni hagytak. Talán elítélik a három lefogott fő mocsokfajzatot, esetleg 8-10 kap még egy-két évet engedély nélküli fegyvertartásért és garázdaságért, de a rézművesmaffia tovább virul. Amíg meg nem döntjük ezt a rezsimet.
Egyik enyingi forrásunk úgy fogalmaz, az ÁVÓ és az NBH nem véletlenül parancsolt rá a benzinkutasokra, hogy kussoljanak, s ezért is van hírzárlat. Elvégre "puszta" garázdaság miatt  - sajnos - nem szállnak meg egy kistelepülést több száz rendőrrel, nem védik meg a munkából élő magyarokat. Úgy tudjuk, el akarják tussolni az ügy lényegét, hiszen több száz, a környéket rettegésben tartó cigánybűnözőt kellene elfogniuk (országszerte meg több tízezret vagy inkább százezret), ezt pedig a Gyurcsány-Draskovics-Bencze trió (triád?) aligha akarja.
Informátoraink szerint, amit részben már korábban is tudtunk és megírtunk, szombaton, 2009. február 14-én este 6-7 autó, köztük egy szerb rendszámú Audi érkezett a hírhedt benzinkúthoz, benne körülbelül 20 fővel, az ott ünneplő réti niggerhorda pedig támadásba lendült. Mint most megtudtuk, a buckalakók megmutatták éles fegyvereiket is, ezért menekültek el az érkezők, életük védelmében.

Csakhogy a közelben volt egy tévéstáb is, amelynek sikerült pár kockát rögzítenie az őrjöngő,  felfegyverzett "bodzaszedőkről". A kolompársöpredék tagjai közül többen részt vettek Marian Cozma meggyilkolásában és a tavalyi siófoki kardos felvonuláson is. A zsaruk a  lefoglalt felvételek alapján döntöttek úgy, hogy első ízben komoly erőket, köztük álarcos, géppisztolyos és puskás különleges egységet vezényelnek egy orkterror sújtotta településre.

A kommandósok fegyvereket keresve ütöttek rajta többek közt a Raffaellel és Sztojkával szemben a cigány terrorszervezet csúcsán álló helyi orkvajda házán is, és bizton találtak is valamennyi "bodzát", mert 7 rablógyilkost vasra verve elhurcoltak, míg további 4 önként jelentkezett másnap, majd hétfőn. Az ilyesmi meglehetősen ritka a retkek körében, és csak akkor teszik meg, ha nagyon nagy erők kajtatnak utánuk és megdönthetetlen bizonyítékok szólnak ellenük, netán a csürhevezér utasítja őket a balhé elvitelére. De, ismételjük, a gonosztevők 90%-a még mindig szabadon grasszál.
Hol van a Magyar Gárda?
Kuruc.info - Jéney
(Képek: MNO)