A konkrét indíték nélküli cigánygyilkosságok ügyében kénytelenek vagyunk megnevezni néhány szálat, amely elkerüli a szoclib sajtó és a „nagy erőkkel nyomozók” figyelmét. Gyanúnk végtelenül sötét, de sajnos a magyar történelem szolgáltat alapot a legsötétebb, legvadabb elképzelések hihetőségére is.

Megöltek egy asszonyt, aki másodmagával lakott, a lányával. A gyilkosok – tesszük fel – tudták, hogy ez a nő igen könnyű préda. Nem a faluszéli házba mentek, hanem oda, ahol a legkisebb ellenállást remélhették.

Megölték az asszonyt, de csupán megsebesítették a lányt – így a téma igen hosszú időre prolongálható a sajtóban.

Viszont nem vittek el semmit, még egy szöget sem (akárcsak a többi hasonlóan „értelmetlen” gyilkosság esetében sem).

A kormányoldali média azonnal „értette az üzenetet”: szerintük biztosan rasszista és szélsőjobbos gyilkosokról van szó.

Néhány nappal később Pozsony is felfedezte magának az ügyet: Magyarország rasszista, kisebbségellenes, agresszív stb. Elvégre most kezdenének demokratikus diplomáciai kampányba a szlovákiai nyelvtörvény ellen.

Jó tudni, hogy megfélemlítő célzattal számtalan gyilkosságot követtek már el a múltban. Nemrégiben kapott Magyar Örökség díjat Dunapataj, ahol hatvannál több parasztot öltek meg, kifejezetten megfélemlítő célzattal, Szamuelyék.

Megfélemlítő célzattal ölték meg például Brenner János róm. kat. káplánt Szentgotthárd határában 1957. decemberben – így lehetett elvenni a Vas megyeiek bátorságát, és beléjük verni, jobb, ha nem ugrálnak.

Utóbbi eset arra is példa, hogy a szocialista rendőrség bizonyos esetekben „különösen eredményes”. Brenner miatt két embert is elítéltek – de gyilkosainak kiléte ma is titok. Az ítéletek is a megfélemlítés eszközei voltak.

Visszatérve a mostani gyilkosságokhoz: ezeknek a rémtetteknek egyetlen haszonélvezőjét látjuk: a választásoktól rettegő, hatalmát féltő mostani kormányzó elitet.

Hihetetlenül jókor jött ez a gyilkosság Draskovics Tibornak és egész bandájának. Minden demokráciában el kellene távolítani a posztjáról egy ilyen figurát – nálunk marasd, sőt a balmédia éppen az ő „határozottságát” ünnepli. Hogy semmilyen nyomozati eredmény sincsen? Nem számít. A cirkusz telt házzal üzemel.

Gyanúsan jól jött ez a dolog az MSZP-vel egyazon politikai családba tartozó szlovák kormánypártnak, a SMER-nek. Hatalmas nemzetközi kampányt kezdenek, a magyarok kisebbségellenes államáról, ahol „a nem létező kisebbség a jó kisebbség”. A SMER egyébként az MSZP-vel közösen folytat Brüsszelben kampányt (illetve kezdeményezett eljárást) a Jobbik egyik képviselője ellen. Az MSZP édestestvéri viszonyban van a SMER-rel, és egyáltalán nem zárjuk ki, hogy igen sokszor egyeztetnek…

Ugyancsak jókor jött ez a gyilkosság a kormánynak, amelyik megint levegőhöz jut. Az újabb katasztrofális gazdasági adatokat és az ijesztő előrejelzéseket le lehet törölni a képernyőről, száműzni lehet a 16. oldalon alulra – elvégre Itt a szélsőjobb terror…

De a legjobbkor az MSZP-nek jött ez a gyilkosság.

A párt gőzerővel dolgozik azon, miként úszhatja meg jövőre a katasztrofális vereséget a választásokon.

A sokféle számba jöhető módszer között van egy, amelyikről még az ellenzék sem hajlandó komolyan elgondolkodni. Azt hiszik, Magyarországon demokrácia van, és alkotmányos rend.

Túl azon, hogy amióta Gyurcsány Ferenc betette a lábát a magyar politikai életbe, mind a demokrácia, mind az alkotmányosság legfeljebb csak ürügy, de semmi esetre sem zsinórmérték az MSZP-nek, most az egyszer ideje volna elgondolkodni a közéletben:

Milyen alkotmányos lehetőség található a 2010-es választások elhalasztására?

Mert minden jel szerint az MSZP ezen is dolgozik. Ha nem lesznek meg a cigánygyilkosságok tettesei, sőt ha tovább nő a feszültség az országban, és a rendőrség továbbra is tehetetlenül szemléli bizonyos agressziók elharapódzását, viszont maga is szívesen lép fel olykor (az alkotmány szellemével ellentétes módon) agresszívan, továbbá nem felejtjük el, hogy a provákotorok a szocialista módszertan bevett eszközei – nos akkor gyanakodhatunk: hátha közbejön valami még a választások előtt…

Érdemes olvasgatni az alkotmányt.
(Gondola - Nyiri János)