Hiába a vádalku és a 100 milliós vérdíj, továbbra sincs nyom
Ügynökök a halálbrigád nyomában

MAGYARORSZÁG – Hiába a 100 milliós vérdíj, a járőröző rendőrök, mintha fantomokat üldözne a rendőrség, amikor a halálbrigád tagjait keresi. Száz nyomozó üldözi a bűnözőket, akik a szakértők szerint akár felsőbb utasításokat is követhetnek – vagy egyszerűen csak őrültek.
 
Sándor „Papa” István szerint nyilvánvaló, hogy profik gyilkolnak – megrendelésre. „Az indíték feltárása a legnehezebb. Valakinek megéri, hogy lelövet néhány embert, és zavart teremt az országban” – fogalmazott sejtelmesen a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt vezetője, aki a rendőrséggel ellentétben nem zárja ki, hogy külföldi titkosszolgálatok állnak a vérontás mögött.

„Hülyeség, amit a rendőrök mondanak, hogy akinek vadászpuskája van, az vadász vagy hivatásos fegyverforgató. Ezek bérgyilkosok. Feltérképezik a terepet, a gyilkolás után pedig nem használják az autópályát, kocsit cserélnek, és jó messzire elkerülik a repülőteret” – mondta Sándor. „A rendőrség hibája, hogy nincsenek beépített embereik. Idegen környezetben másként nem lehet hírekhez jutni, ezért néhány régi ügynökömmel elhatároztuk, hogy mi is körbekérdezősködünk egy kicsit” – árulta el Sándor István. A Papa csak akkor értesíti a rendőrséget, ha igazán ígéretes nyomra bukkannak.

Más szakértők is egyetértenek Papa szavaival. „Nem arra születtünk, hogy öljünk. Ha valaki mégis képes erre, miközben az egész magyar rendőrség a nyakában liheg, az vagy beteg és nem érzi a stresszt, vagy erre képezték ki” – nyilatkozta dr. Fábián Péter kriminálpszichológus, egykori főnyomozó, aki szerint a rendőrség számára már hiúsági kérdés a halálbrigád leleplezése.

Draskovics Tibor rendészeti miniszter már bejelentette: a Nemzetbiztonsági Hivatal a nyomozók rendelkezésére áll, és a kémelhárítás, az Információs Hivatal is dolgozik az ügyön. A 100 milliós vérdíj és a vádalku lehetősége továbbra is érvényben van, de ez sem elég.

„Ha valaki beárulná a társát, az 50 millióért is megtette volna” – véli Tarjányi Péter rendőrségi szakértő, a különleges szolgálat egykori őrnagya. A szakember szerint a helyszínek magukért beszélnek, és a Kislétán meglőtt kislány is láthatott, hallhatott valamit. „A támadók megszólítják egymást, beszélnek. Több százból egy-két olyan emberről tudok csak, aki néma maradt. Minden nyom, minden tanú szorosabbra húzza a hurkot. Elkapják őket, csak idő kérdése. Ezek az alakok gyávák. Azt, aki álmában lelő egy gyermeket, mindennek lehet nevezni, csak bátornak nem!”

Hat embert öltek meg a halálosztók

Az eddigi támadások 55 embert érintettek, és hat halott maradt a brigád után. Nagycsécsen két felnőtt, Tatárszentgyörgyön egy gyerek és az apja, Tiszalökön egy munkába igyekvő férfi, Kislétán pedig egy lányát egyedül nevelő anya vált a sorozatgyilkosok áldozatává.

Keretes anyag: Nem akarnak lebukni a sorozatgyilkosok

A hollywoodi filmeken felnőtt laikusok azt várnák, hogy a sorozatgyilkos, mivel vágyik a hírnévre, jelet hagy a tetthelyen, esetleg üzen. „Ez valóban a Hollywood által kreált kép – mosolyog Tarjányi.

– A sorozatgyilkosok is olyanok, mint a többi gyilkos, kerülik az igazságszolgáltatást, és nem akarnak lebukni. Csak a moziban vágynak arra, hogy elfogják őket. De ha már megvannak, akkor keresik a kapcsolatot a médiával, mert el akarják mondani, hogy mi volt az indítékuk és mit miért tettek.

(Blikk - Fái Zsuzsa–Kordos Szabolcs)

Kapcsolódó: Sándor István: Politikai megrendelésre ölhetik a romákat