A morgolódó szülők és az egymástól nem férő gyerekek rögtön tudták, hogy az autómonstrum csakis a Gáspár család megbízásából kerülhetett a kijárat elé.
A limuzin előtt és után két luxusterepjáró várakozott, így a tömeg kijutása a sportlétesítményből, illetve a ballagók sorakozója szinte kivitelezhetetlen volt. Ez a mellékes körülmény  viszont egyáltalán nem zavarta a Gáspár családot, akik ezekben a percekben már újabb botrányos akcióra készültek.
Gáspár Evelin soha nem tartozott osztályának kiválóságai közé, valahogy mégis jobbnál jobb osztályzatokkal érkezett haza a szürke hétköznapokban. Nyilván szerepet játszott ebben az a nem elhanyagolható anyagi hozzájárulás is, amelyet Győzike támogatásként juttatott az oktatási intézménynek a nyolc esztendő alatt.

Ám akárhogy is szerették volna az iskola pedagógusai feltupírozni Evelinke érdemeit, a lány hozzáállása gyakorlatilag zéró volt, közösségi munkája értékelhetetlen, igazi antiszociális diák, aki kihúzza magát mindenféle közösségépítő feladatból.
Ebben az intézményben tradíció, hogy a leköszönő nyolcadikosok közül azok, akik kimagasló munkát végeztek a közösség érdekében beírhatják nevüket a ballagási ünnepségen az iskola nagykönyvébe.
Gáspár Evelin azonban erre nem kapott lehetőséget, noha Győzike külön Televízió stábot fogadott a nagy alkalomra. Az ünnepség után a csalódott apuka (a cigány ember) ordenáré szavak kíséretében lerasszistázta a nagymúltú iskola igazgatónőjét, a lányát pedig egy üveg pezsgő kíséretében bependerítette a limuzinba és elhajtatott.

Így Evelinke a tantermeket végigjáró tradicionális ballagáson már részt sem vehetett, az igazgatónő pedig könnyek között panaszolta sérelmét a kollégáinak és a szülőknek.
(JSM)