Egy telefonhívás mentette meg az idős nőt

Hetvenhárom éves idős asszonyt raboltak ki ismeretlenek kedden éjszaka, azonban egy ügyes trükkel meghiúsult a bűncselekmény.

Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a két elkövető a helyszínre érve befeszítette a tiszaroffi ház ajtaját, majd bejutva rátámadtak az idős, 73 éves asszonyra. A két férfi  pénzt követelt tőle, azonban a nő kiszabadulva a támadók szorításából bemenekült a hálószobába, majd úgy tett, mintha a rendőrséggel beszélne.

Ezt a rablók hallották és elmenekültek a helyszínről. Csak amikor már biztos volt benne, hogy a nincs veszélyben, akkor mert előjönni szobájából.

Szerencsére a rendőrök gyorsan az elkövetők nyomára bukkantak, azóta a 19 éves férfit és 18 éves testvérét őrizetbe vették.

(SZOLJON)

Kuruc.info: a helyszín, még egyszer, Tiszaroff – ahol már gyakorlatilag csak mutatóban maradtak fehérek, ők is – szegények - nyugdíjasok. A fiatalok,középkorúak mind cigányok – többek között a helyi, öngyújtogatós CKÖ-elnök. Ha valakinek bármi kétsége lett volna a támadók származásával kapcsolatban...

A hölgy amúgy még jól járt – a cigók a minap például különös kegyetlenséggel ölték meg (a fejét szétverték, a testébe pedig egy kést döftek, amit az áldozatban hagytak) kirabolt áldozatukat, jó ork szokás szerint… Hiába, ez a hírös roma “kultúra”.